Luxusüdülőt épített Mészáros Lőrinc a bekerített bicskei tóhoz
Korábban a helyiek is használhatták a tavat, de ma már körbe van kerítve, és erősen őrzik.
Korábban a helyiek is használhatták a tavat, de ma már körbe van kerítve, és erősen őrzik.
Bayer Zsolt elfogadta a TASZ-osok felhívását, és blogjában invitált kávézásra többeket. Szél Bernadett is ott lesz.
Tartalmilag egyetért a Fidesz a burkolt pártfinanszírozást szigorító LMP-s módosítóval.
Korábban a helyiek is használhatták a tavat, de ma már körbe van kerítve, és erősen őrzik.

Bayer Zsolt elfogadta a TASZ-osok felhívását, és blogjában invitált kávézásra többeket. Szél Bernadett is ott lesz.

Tartalmilag egyetért a Fidesz a burkolt pártfinanszírozást szigorító LMP-s módosítóval.

A Nagyvárad tér és a Deák tér között pótlóbuszok közlekednek.

Trump védnökségével Abbász kész találkozni Netanjáhúval.

Az angol nyelven vizsgázók egyik feladatsorában rossz szó szerepelt. A tanárok helyben javíthatták.

A Spanyolországban légióskodó Hanga Ádám lett az Euroliga legjobb védekező játékosa.

A második világháborúban haltak meg, a személyazonosságukra nem derült fény.

A VHK basszusgitárosa kérte ki a róla szóló papírokat, ebből derült ki a besúgó valódi neve.

Listáznák az álhírportálokat, hogy aztán ciki legyen reklámozni rajtuk.

A FIFA elnöke személyesen találkozik vele, miután levonult a pályáról a gyűlölködő rigmusok miatt.

Az alaptörvény módosítására egy a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot.

A publicista azon ironizált, hogy arról is ő tehet, ha az ellenzékiek meg akarják ölni a rendőröket.

„Vidámságra nem sok ok van az idei Európa-napon.” Interjúnk Bogdan Góralczykkal, a Varsói Egyetem Európa-központjának elemzőjével.

A frissen megválasztott francia elnök és 24 évvel idősebb felesége története nem mindennapi.

Hatalmasat ugrott az Orbán-cégek bevétele. Egyebek mellett betonelemeket szállítanak csatornázásokhoz.

A miniállammal meccselünk a nyolcaddöntőért az U17-es Eb-n. Turi Gézát kérdeztük.

Pontosan számszerűsíthető, hogyan segítik a hallgatók a magyar egyetemi városok gazdaságát.

A Hungarian Open teljes büdzséje csaknem 1,2 milliárd forint volt. A parkolási káoszt nem sikerült orvosolni.

Kerepesről indult a kezdeményezés a „politikai ellenállók” amnesztiájának érdekében, többen csatlakoztak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.