Sokat késett Mészáros cége, nem ők építik a budai villát
A feladatot a megrendelő vette át.
A feladatot a megrendelő vette át.
A publicista szerint szét kell verni a parlamentben tüntetők pofáját, és a vérükön kell kirángatni őket.
A szövetség pénzügyei mellett már a magánéletét is elővették. Eddig bírta az úszók elnöke.
A feladatot a megrendelő vette át.

A publicista szerint szét kell verni a parlamentben tüntetők pofáját, és a vérükön kell kirángatni őket.

A szövetség pénzügyei mellett már a magánéletét is elővették. Eddig bírta az úszók elnöke.

Kiderülhet például, hogy „Miért szolgálja a Fidesz az idegen hatalmat?”

Ma is egy szűk kör dönt odafönt a köztulajdonról, a közvagyonról.

Egy német magazin drágán bűnhődik, hogy ezt merte állítani.

A durva vicc szerint annyi a különbség, hogy most megspórolták a németeknek a lőszert és a benzint.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya komoly gesztust tesz a magyar klubok felé.

A csomag egyben eladó, kikiáltási ára nettó 92,86 millió forint.

A rajtaütésben az amerikai szárazföldi egységek két katonája is életét vesztette.

A közkonyhák felújítására a következő tíz évben 150-200 milliárdot adna egy tervezet.

Folyamatosan érkeznek a gratulációk Európa és a világ vezetőitől, a többség nagyon optimista.

A kormánybiztos szerint egyelőre arról is vita van, meg kell-e tanítani vakon gépelni a diákokat.

Joseph Alexander Belle Schmidt Mária legnagyobb ellenlábasának a helyére lépett.

Az államfő megkezdi második, ötéves ciklusát, az Együtt a Kossuth térről próbál bekiabálni neki.

A nyugdíjemeléshez a fizetések emelésén keresztül vezet az út. Ez olyan egyértelmű, hogy magyarázni nem is kell.

Debrecen 6-os számú választókerületében azért választottak, mert a korábbi képviselő elhunyt.

A válogatott 35-27-re kikapott az olimpiai bajnok Dánia vendégeként.

A várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyerte meg a választás második fordulóját és lett ezzel az ország történetének legfiatalabb államfője.

Még egy CNN-kommetár szerint is túllőtt a célon a Trumpra és Putyinra tett „megjegyzésével” a műsorvezető.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Kórházba kellett vinni a sérültet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.