Zombikés, sav, csavarhúzó: egyre durvább a helyzet Nagy-Britanniában
Már ötéves korban felvilágosító programokon kellene részt venniük a brit gyerekeknek a késes bűnözés miatt.
Már ötéves korban felvilágosító programokon kellene részt venniük a brit gyerekeknek a késes bűnözés miatt.
Hernádi Gyula a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért.
Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd jelöltje a legkevésbé elutasított, de az ismertsége is alacsony.
Már ötéves korban felvilágosító programokon kellene részt venniük a brit gyerekeknek a késes bűnözés miatt.
Hernádi Gyula a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért.
Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd jelöltje a legkevésbé elutasított, de az ismertsége is alacsony.
Szabó Sándort és Varga Lászlót támogatja.
Akkor vehet részt a parlament ülésén, ha személyesen jelen van. Ezt egy bírónak is engedélyeznie kell.
Megkezdődött a FARC gerillacsoportból lett párt kampánya.
Tavaly 70 pártot, míg 2018-ban eddig kettőt jegyeztek be jogerősen.
Tizennégy ember életét vesztette, és sokan megsebesültek.
Hat embert őrizetbe vettek, többeket pedig kihallgattak.
Helyenként megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél.
Öt ember vesztette életét, negyvenketten megsebesültek.
Komoly fejfájást okoz a kerozin drágulása és a korábban felduzzasztott flották fenntartása.
Egy francia nőt megtaláltak, de Mackiewiczhez nem tudtak eljutni az önkéntes mentők.
Babos Tímea – oldalán az indiai párosspecialista veterán Rohan Bopannával – szettelőnyből kapott ki az Australian Openen.
Orbán rendszere nem fasizmus, de a polgári Magyarországot lecserélte a legsötétebb indulatokkal játszadozó ösztön-Magyarországra.
Az, hogy csempészgépek érkeznek be Ukrajna felől a magyar légtérbe, feltehetően nem először fordul elő.
Körömvágó csipeszek miatt vesztegel hetek óta egy kínai kikötőben kétkonténernyi, Észak-Koreának szánt egészségügyi szállítmány – adta hírül szombaton az AP amerikai hírügynökség.
Aziz Ansari esete rámutatott, hogy a beleegyezés nem egyenlő az önrendelkezés feladásával, és vissza is vonható.
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC gól nélküli döntetlent játszott idegenben a Werder Bremennel a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján.
Ezrek tüntettek szombaton Tirana központjában az albán kormány lemondását követelve. A létszámról a becslések igen szélsőségesek: helyi újságírók szerint 10 ezren voltak, ellenzéki vezetők viszont 200-300 ezer főt hangoztattak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Mindaz be fog következni, amitől tartva a gazember angol hatóságok évtizedeken át eltussolták az iszonyatot.
Hiányosságokat és tárgyi tévedéseket tárt fel az NMHH.
Miserend helyett bikinis lányok videói jelentek meg heteken át.
Jimmy Carter hivatalos búcsúztatását és gyászszertartását csütörtökön délelőtt az amerikai főváros Nemzeti Katedrálisában tartják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.