Ha még egyszer azt üzenik
Aki a soros beszámolót elmulasztja, fizethet, mint a tartalékos katonatiszt.
Aki a soros beszámolót elmulasztja, fizethet, mint a tartalékos katonatiszt.
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett a diszkoszvető ügyében.
A kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra emelkedett.
Aki a soros beszámolót elmulasztja, fizethet, mint a tartalékos katonatiszt.
Gyulai Márton szerint „tökéletes joghézag” keletkezett a diszkoszvető ügyében.
A kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra emelkedett.
Gázába semmi nem juthat be anélkül, hogy Izrael azt ne ellenőrizte volna. Helyszíni riport.
Shane Tusup azt javasolta, hogy a korábbi évközi eredményeit is próbálja megdönteni.
A netes költés 2015-ben 14,4 százalékkal, 54,1 milliárd forintra emelkedett.
Népszavazással akadályozná meg a Jobbik, hogy külföldiek termőterülethez jussanak Magyarországon.
Amerikának nincs joga ahhoz, hogy távolságtartó gőggel lenézze a kontinenst.
Ötvenfős speciális felderítőegysége indul az észak-afrikai országba.
Délutánra 515 további bevándorlót várnak – jelentette a görög állami rádióadó.
A Teleki Blanka igazgatója szerint gusztustalan és gyomorforgató, amit a köztévé csinál vele közpénzből.
Az árhullámok viszont levonulóban vannak.
Bryan Pagliano felelt 2009-ben a volt külügyminiszter privát levelezőszerverének beállításáért.
Nem sok minden derült ki arról, hogy a kormányzat miként teszi rendbe az oktatást és az egészségügyet.
Az olimpiai zászló alatt menekült versenyzők is részt vehetnek a nyári játékokon.
A helyiek úgy tudják: a termálvízkincsre alapozva fürdőt és luxusszállót álmodtak Etyekre.
A Figyelő információi szerint Balog Zoltán és Fazekas Sándor pozíciója van veszélyben.
Nouriel Roubini amerikai közgazdász szerint a válasz határozott nem.
A második helyezett Tottenham idegenben, a harmadik Arsenal pedig hazai pályán vesztett.
Új fegyverrel harcolta ki a részvételt a nyári játékokra légfegyveresünk Győrben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Nem akárkit győzött le a németországi tornán Bondár Anna.
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.
A hackerek célzottan támadták a Gazprom műszaki infrastruktúrájának kulcselemeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.