Garmisch-Partenkirchenben is a címvédő Stoch győzött
A második ismét Richard Freitag lett, a két versenyző között csaknem 12 pont van két verseny után.
A második ismét Richard Freitag lett, a két versenyző között csaknem 12 pont van két verseny után.
Az amerikai elnök szerint „a nagyszerű iráni népet évek óta elnyomják”, és „vágyik a szabadságra”.
A balesetben egy ember meghalt.
A második ismét Richard Freitag lett, a két versenyző között csaknem 12 pont van két verseny után.
Az amerikai elnök szerint „a nagyszerű iráni népet évek óta elnyomják”, és „vágyik a szabadságra”.
A balesetben egy ember meghalt.
Az előző évhez képest érezhetően kevesebb bevándorló érkezett 2017-ben Olaszországba és Görögországba.
Az ellenzéki pártvezetők már a jövő évi választásokra hangolódva üzentek szilveszterkor a választóknak.
Az elmúlt nyolc évben kiépített rendszer egyszerre szoktatja a magyart meghunyászkodásra és cinizmusra.
Csunderlik Péter és Pető Péter A mojitós Arany Ászoktól a törpeharcsa betelepítéséig halad botrányról botrányra.
Az indítógomb mindig az íróasztalomon van – fenyegetőzött Kim Dzsongun újévi beszédében.
Eltérő kultúrákban más-más eseményekhez kötik az időszámítás kezdetét, de még az is eltérhet, hány nap van egy évben.
A gyanúsított megpróbált öngyilkos lenni az eset után, de végül segítséget kért.
A hibás gyakorlat tükrözhet érzelmi töltöttséget és figyelemfelhívó szándékot is.
A két ország a múlt évben állapodott meg arról, hogy átrajzolja a Maas folyó menti határait.
Reggel 6-kor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, a munkát kora délutánra fejezték be.
Három felnőtt és egy gyermek sérült meg a Normafánál, amikor két autó összeütközött.
A Szent Péter-bazilikában és a téren mintegy negyvenezer hívő gyűlt össze az esőben.
Koppenhágában szállt a kocsiba, és Oslo külvárosába vitette magát. A számla félmillió forintnál is több volt.
Negyven éve jelent meg Illyés Gyula hatalmas port kavaró tanulmánya a határon túli magyarság elnyomásáról. A következmények egyszerre sújtották a költőt és a lapot.
Hiába intett nyugalomra az elnök, vasárnap is folytatódtak a tüntetések Iránban.
A babák több mint fele kilenc országban születik, a legtöbben Indiában és Kínában.
A súlyosan sérült utashoz mentőhelikopter érkezését várják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Nagy kérdés, mi lesz az északkeleti szomszédunkhoz szállított nyugati fegyverarzenál sorsa.
A magyar belpolitika destabilizálására Magyar Péter az eszköz.
Az akadálymentesség nemcsak egy rámpát jelent, hanem az információk akadálymentesítését is az államtitkár szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.