Szilveszteri petárda: távozik a női kosárkapitány
Öt és fél hónappal a hazai rendezésű Eb előtt nincs kapitány.
Öt és fél hónappal a hazai rendezésű Eb előtt nincs kapitány.
A jelenleginél akár tíz-húsz százalékkal is nagyobb összeg folyhat be a felszámolási eljárásokból.
A kedvezőtlen forintárfolyamot a szokásosnál is nagyobb erőfeszítések ellensúlyozták.
Öt és fél hónappal a hazai rendezésű Eb előtt nincs kapitány.
A jelenleginél akár tíz-húsz százalékkal is nagyobb összeg folyhat be a felszámolási eljárásokból.
A kedvezőtlen forintárfolyamot a szokásosnál is nagyobb erőfeszítések ellensúlyozták.
Az embereket valami oknál fogva mindig egy új év kezdetén érdekli jobban, miként alakul a jövőjük.
Az őrizetbe vett férfinál egy gépkarabélyt, egy pisztolyt és egy házilag készített robbanószerkezetet találtak.
A közgazdászt korábban Francois Hollande szocialista pártjához közelállónak tartották.
A WBA jelenleg a 16. helyen áll a tabellán, mindössze egy pontra a kiesőzónától.
A szunnita–síita felekezeti konfliktus 2006 és 2008 között járt a legvéresebb következményekkel az országban.
Az utórengésről eddig nem érkezett lakossági bejelentés – mondta a katasztrófavédelem szóvivője.
A döntés négyezernél több voks alapján született meg a Magyar Haltani Társaság most zárult közönségszavazásán.
A katari hírtelevízió három munkatársát 2013 decemberében vették őrizetbe.
Harry Kane, a 21 éves csodagyerek két fantasztikus góljával a mezőny legjobbjának bizonyult a londoni derbin.
Három földrengést is regisztráltak ma Nógrád megyében.
A génterápiát már nemcsak a rák, hanem az Alzheimer-kór gyógyításában is sikerrel alkalmazzák.
Nagyszerűen kezdte az új esztendőt a Fehérvár az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL). A magyar kirakatcsapat hazai pályán 7-0-ra kiütötte a szlovén Olimpija Ljubljanát, s tartja helyét a felsőházban, jelenleg az ötödik.
Módosul a kisföldalatti (1-es metró), a 105-ös és a 979-es busz közlekedése.
A rendkívüli hidegben való segítségnyújtásért tett közzé felhívást a Magyar Evangélikus Egyház.
Több éves csúcson a gazdasági növekedés, mélyponton a munkanélküliség és az infláció.
A 16 lakó az épület átszellőztetése után rövidesen visszatérhet otthonába.
A hulladék mennyisége jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.