Hende elmondta, miből küldünk fegyvereket a kurdoknak
A nemzetközi közösség meggyőződése, hogy ami történik, megengedhetetlen – mondta a miniszter.
A nemzetközi közösség meggyőződése, hogy ami történik, megengedhetetlen – mondta a miniszter.
A cégek leginkább az alapvető készségek – mint a szövegértő olvasás, számolás vagy írás – hiánya miatt nem foglalkoztatják a pályakezdőket.
Hárman nyújtottak be pályázatot a Budapesti Operettszínház vezetésére.
A nemzetközi közösség meggyőződése, hogy ami történik, megengedhetetlen – mondta a miniszter.

A cégek leginkább az alapvető készségek – mint a szövegértő olvasás, számolás vagy írás – hiánya miatt nem foglalkoztatják a pályakezdőket.

Hárman nyújtottak be pályázatot a Budapesti Operettszínház vezetésére.

A milliomos éjszakánként eljár visszaváltható üvegeket gyűjteni, és csak a legolcsóbb szupermarketekben vásárol.

Szita Károly bemutatta a kaposvári jelölteket. „Már bizonyítottak” – mondta róluk.

A magyar bajnok MTK Hungária az osztrák SV Neulengbach együttesével találkozik a női labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata között.

Hosszabb távú, 6-9 hónapos stratégiát fogadott el pénteken az Egészségügyi Világszervezet.

Az évadnyitó ülésekkel megkezdték munkájukat a hazai színházak Pécstől Miskolcig.

London a héten gyakorlatilag hivatalosan elismerte: James Foley gyilkosa minden bizonnyal brit állampolgár.

Az óceán egy lassan mozgó áramlata még tíz évig hőt von magával a tengermélyre.

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást rendeltek el az augusztus 20-án a debreceni strandon újraélesztett hatéves kisfiú ügyében.

Bokarándulás miatt kérdéses, hogy pályára tud-e lépni az Elche elleni vasárnapi, idénynyitó bajnokin Neymar, az FC Barcelona brazil válogatott labdarúgója.

Pannonhalmán és Esztergomban is találunk klasszikus zenei programokat a hétvégén.

A minap lencsevégre kapták a még maszkolással ellátott 3-as sorozatú BMW-t

Borkai Zsolt a Fidesz–KDNP győri polgármesterjelöltje.

Az egyik gázai rakéta egy zsinagógát talált el az izareli Asdódban, hárman megsebesültek.

Egy eddig meghatározatlan eredetű vérzéses láz szed halálos áldozatokat a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati részén.

Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Bajor Imrét pénteken a Farkasréti temetőben.

A hétvégén is számítanunk kell zivatarokra, erős szélre, és még jégesőre is.

Utolsó negyedben kapta egyetlen gólját a magyar vízilabda-válogatott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.