Del Piero a Budapest Honvéd ajánlatán gondolkodik
Egy olasz internetes portál értesülései szerint az egykori Juventus-csillag megkapta a budapesti vörös-feketék ajánlatát.
Egy olasz internetes portál értesülései szerint az egykori Juventus-csillag megkapta a budapesti vörös-feketék ajánlatát.
Perel a Sodexo: a kormány megvédi az Erzsébet-programot.
Damm Andrea szerint az állam képviselői beleestek a takarékszövetkezet ügyvédjének csapdájába.
Egy olasz internetes portál értesülései szerint az egykori Juventus-csillag megkapta a budapesti vörös-feketék ajánlatát.

Perel a Sodexo: a kormány megvédi az Erzsébet-programot.

Damm Andrea szerint az állam képviselői beleestek a takarékszövetkezet ügyvédjének csapdájába.

Ridley Scott klasszikusa, az Alien – A nyolcadik utas: a Halál 35 éve került az európai mozikba. Most újráznak.

A kórházak körlevelet kaptak a teendőkről, az egyetemek óvintézkedéseket vezetnek be.

Három ember súlyos égési sérülést szenvedett Csöglén.

Sziddiki azt tervezte, hogy „piszkos bombával”, ebolavírussal vagy vegyi fegyverrel intéz támadást az USA ellen.

A Hyundai kifejezetten jó úton halad, hogy tovább növelje megbecsülését és egyben eladásait.

Már zajlik a vizsgálandó tételek, többek között az adatváltozással érintett, öröklési, illetve gyámhatósági eljárással kapcsolatos ügyek kifizetése is.

Szombaton is dörögnek a fegyverek.

Cseljabinszkban hétfőn kezdődik a cselgáncsozók világbajnoksága.

Az Új Művészet legújabb lapszáma a száz éve kitört első világháború művészetre gyakorolt hatását járja körbe.

Két autó ütközött, ketten meghaltak, hárman megsérültek. Egy gyermeket mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

A kiskeresetű szülőknek több ezer, de akár több tízezer forinttal is nőhet a nettó fizetése az idén.

Azért torlódnak a járművek, mert a vendégmunkások most térnek vissza Nyugat-Európába szabadságukról.

Mandzukic gyorsan feledtette Diego Costát, Simeonét kiállították, de a bajnokcsapat vezére nélkül is győzött.

Kivételes értékes leleten dolgozik magyar régészek egy csoportja, mamutmaradványokat tárnak fel.

A brazil fenomén, Super Silva a Fővárosi Nagycirkusz tetejére mászik fel biztosítókötél nélkül.

„Emlékezetből” nagy időt úszott 200 pillangón, Kozma „Doma” 50 m gyorson is tényező.

Munkagép vágott át egy gázvezetéket Tápióbicske belterületén szombat reggel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.