Ezeknek a bűnözőknek „végképp nincs pardon”
A Fidesz szóvivője szerint Magyarország jobban teljesít a nők, a gyermekek és az idősek védelmében.
A Fidesz szóvivője szerint Magyarország jobban teljesít a nők, a gyermekek és az idősek védelmében.
Az eddig is létező Hegyvidék alkalmazás praktikus frissítése könnyebb parkolást ígér.
Fico szavai szerint Andrej Kiska ismeri a szcientológus szekta tagjait, találkozik és együttműködik velük.
A Fidesz szóvivője szerint Magyarország jobban teljesít a nők, a gyermekek és az idősek védelmében.
Az eddig is létező Hegyvidék alkalmazás praktikus frissítése könnyebb parkolást ígér.
Fico szavai szerint Andrej Kiska ismeri a szcientológus szekta tagjait, találkozik és együttműködik velük.
Egy öt- és egy tízéves futamidejű kötvény kibocsátásáról van szó.
A Fidesz szerint a baloldal visszahozná korábbi veszélyes agrárpolitikáját.
Köbli Norbert már három tévéfilmet írt a Kádár-korszakról. A berni követ okán nyilatkozott a Kultúrgrundnak.
A dokumentum szerint az emberek nagy többsége kéri a Fidesz–KDNP 2010-ben megfogalmazott programjának folytatását.
Miközben a rák az egyik vezető halálok a világon, régészeti feltárásokban alig találták a nyomát. Eddig.
Sokáig a baloldal volt az egyeduralkodó Baranya megyében, a 2010-es zakó után képesek lesznek-e a visszavágásra?
Elkészült az első két fővárosi finanszírozású közvilágítás-korszerűsítési projekt, az egyik a Vérmezőn.
A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Mezőtúron.
Beteg gyerekek számára gyűjtött pénzadományt tulajdonított el egy férfi Miskolcon, a gyanúsítottat elfogták.
11 embert vettek őrizetbe a sanghaji hatóságok; országszerte hetvenezer gyerek eshetett áldozatul a gyerekkereskedelemnek.
Nő címmel új stúdiólemezt készített Palya Bea. Dalai a nőiségről, az anyaságról, az élet csodájáról szólnak.
Az ismert sláger fő mondanivalóját veszi kölcsön programjához Schmuck Andor, a szocdemek elnöke.
A medinai radarállomás teljessé teszi Magyarország légtérellenőrző képességét – mondta a honvédelmi miniszter.
Egyfajta „aranyláz” kerítette hatalmába Dél-Korea egyik déli régióját egy múlt heti meteoritesőt követően.
Olcsóbb volt, mint a Macintosh, és népszerű, mint a Beatles. A Commodore 64-ből adták el a legtöbbet a világon.
A Microsoft március végén tervezi bemutatni az Apple Ipadre fejlesztett Office csomagot.
A brazil futball két korábbi csillaga, Romario és Ronaldo ismét összeszólalkozott egymással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább bővíti a Nemzeti Hauszmann Program eredményeit bemutató hatszögletű színesfém emlékérme-sorozatát.
Emberek életével nem lehet játszani, üzente a kormánypárti politikus.
Ennyi volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.