Hatalmas munka kezdődik Kaposváron
Több mint 460 millió forintot költenek utak és járdák felújítására.
Több mint 460 millió forintot költenek utak és járdák felújítására.
Az összkerékkormányzás divatját jó néhány éve a japánok teremtették meg.
Két közúti balesetben összesen 55-en életüket vesztették Nigéria északi részében.
Több mint 460 millió forintot költenek utak és járdák felújítására.
Az összkerékkormányzás divatját jó néhány éve a japánok teremtették meg.
Két közúti balesetben összesen 55-en életüket vesztették Nigéria északi részében.
Első ütemben napi öt centiméterrel emelik a vízszintet.
Hétfőn mutatták be Kijevben Olena Dac ukrajnai tervező 2014-es tavaszi kollekcióját.
Egyszerre 18 kígyót hozott világra az állatkert most anyává vált anakondája.
A négy férfi egy utast és a villamosvezetőt is bántalmazta.
Francesco Totti egy hónapig fájlalta a combját, de már egészséges, és lőtt egy remek gólt az Udinesének.
Ha bebizonyosodik a visszaélés, az idei évtől már elvehető az őstermelői igazolvány.
A gyanú szerint egy volt szocialista képviselő gyorsan tehetett szert rengeteg pénzre.
A Chelsea menedzsere szerint az elefántcsontparti csatár a klub történetének egyik legfontosabb játékosa.
Az illetékes hatóságok szerint továbbra sem állapítható meg egészségi kockázat.
Ellentmondásba keveredett az MSZP elnöke a Simon-ügy kapcsán.
A magyar csatár az idén először lehet kezdő a tartalékos Schalkéban a madridi Bajnokok Ligája-meccsen.
Fellép a kormány azokkal a csalókkal szemben, akik pályázatíróknak adják ki magukat.
Ott sem volt a szerződés megkötésekor, mégis szerepel a neve a papíron. Most magyarázkodhat.
A határon túl élő magyarok voksolása jelképes ügy, de fontos szimbólum: összetartozunk.
Mérsékelt erejű földrengés rázta meg Los Angelest, a hétfőn hajnalban történt rengést az egész megapoliszban érezni lehetett.
Több hektár nádas égett le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor határában hétfőn.
Az elmúlt négy évben sikerült stabilizálni és fejlődési pályára állítani az agráriumot – emelte ki Fazekas Sándor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A magyarok szinte tökéletes napot zártak, az égi áldás nem kímélte a résztvevőket.
Az ukrán elnök a találkozó előtt a biztonsági garanciák elfogadását követeli.
Az esernyő sem segíthet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.