A kamara partner a kkv-k felzárkóztatásában
Az a cél, hogy a rendelkezésre álló uniós források 60 százaléka ténylegesen a gazdaságba kerüljön.
Az a cél, hogy a rendelkezésre álló uniós források 60 százaléka ténylegesen a gazdaságba kerüljön.
Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap délután.
Már csak három ponttal előzi meg a Roma a Napolit, nagy harc lesz az ezüstéremért a Serie A-ban. Rangadó volt.
Az a cél, hogy a rendelkezésre álló uniós források 60 százaléka ténylegesen a gazdaságba kerüljön.
Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap délután.
Már csak három ponttal előzi meg a Roma a Napolit, nagy harc lesz az ezüstéremért a Serie A-ban. Rangadó volt.
Télen a napi maximum-hőmérsékletek több mint hat Celsius-fokkal lehetnek magasabbak Északon.
Időközi választások voltak Velemben, Kapolyon, Gagyapátin és Kispálin.
Vallási okokra hivatkozva három arab ország betiltotta a Noé című új amerikai filmet.
Tanyákat veszélyeztet a tűz Berettyóújfaluban, ahol 10 hektáron ég az aljnövényzet – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap este az MTI-vel.
Szinte százszázalékos részvételi arány mellett zajlott le vasárnap Észak-Koreában a parlamenti választás.
Nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé a címvédő.
Félszáz izraeli fiatal levelet küldött Benjámin Netanjahunak, amelyben közölte, hogy megtagadja a bevonulást a hadseregbe.
Rubovszky György még a múlt hétfőn jelentette be, hogy meghívják az MSZP elnökét.
Hevér Gábor, Leonardo DiCaprio magyar hangja kapta a legjobb férfi szinkronszínész díját Debrecenben.
Az okok mögött az elektronikus cigaretta divatja és a fogyasztói takarékosság áll.
A Star Wars-filmek kultikus figurájának jellegzetes alakja „jelent meg” árnyként a Holdon.
Lángra kapott egy cserjés, füves terület Békéscsaba és Gyula között.
Egy másod- és egy harmadosztályú csapat az FA-kupa elődöntőjében. Kiesett a Manchester City.
A malária további terjedését okozhatja a hőmérséklet emelkedése amerikai és brit kutatók szerint, főleg a fennsíkok népe van veszélyben.
Tizenegy slam poetry előadó lépett vissza az idei Pilvakertől, amelyet március 15-én tartanak az Erkelben.
Az elmúlt négy évben követett gazdaságpolitikának vannak olyan elemei, amelyeket érdemes továbbvinni.
Hatalmas tömegek gyűltek össze, hol ukrán, hol orosz zászlókkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
Trump szerint már Putyin is ott lehet a labdarúgó világbajnokságon.
Joshua Kimmich a Bayern München hatgólos sikere után a játékvezetőről beszélt.
A nagy visszatérésre természetesen a Wembley-ben kerülne sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.