Két csapatért szorít majd a Fradi új kapusa
Dibusz Dénes konfliktusra nem, csak versengésre számít kollégájával, Jova Leventével.
Dibusz Dénes konfliktusra nem, csak versengésre számít kollégájával, Jova Leventével.
Csökkent a burgonya vetésterülete és az unió piaca is gyengélkedett, így majdnem háromszorosára nőtt a krumpli ára.
A mentők szerint legalább 28-an megsebesültek a robbanásban.
Dibusz Dénes konfliktusra nem, csak versengésre számít kollégájával, Jova Leventével.
Csökkent a burgonya vetésterülete és az unió piaca is gyengélkedett, így majdnem háromszorosára nőtt a krumpli ára.
A mentők szerint legalább 28-an megsebesültek a robbanásban.
Az amerikai Icon A5 hidroplán az extrém sportigényeket és a sima repülést is kielégíti majd, még az idén.
Sebestyén Sándor csapatának meggyűlt a baja a buckákkal, de 12 helyet javított összetettben.
Évente több ezer embert csapnak be a jogosulatlanul működő befektetési vállalkozások.
A mesterséges kóma kockázatai és veszélyei az idegorvos szemével. Meddig tarthat? És mit hozhat az ébredés?
Meghalt Onoda Hiroo második világháborús veterán, aki Japán kapitulációja után még 30 évig folytatta partizánharcát.
Pályakezdése harmincéves jubileumát ünnepelte kedden Amneris szerepében Komlósi Ildikó az Erkel Színházban.
Babos Tímea Petra Marticcsal bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság női párosában.
Változatlanul marad a borongós, enyhe idő, de helyenként végre esőre is számíthatunk.
Csecsenföld elnöke azt állítja, megdönthetetlen bizonyítékai vannak. A titkosszolgálatok nem tudnak róla.
Surányi György, a CIB Bank felügyelőbizottságának elnöke január végén távozik a banktól.
A spekulatív sávon belül még mélyebbre minősítette vissza Szerbia államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings.
Neymar bokaszalag-húzódást szenvedett egy olyan meccsen, ahol nem is volt égető szükség a játékára.
Több mint negyven kisgyermek elhelyezésére alkalmas bölcsődét építettek Szigetszentmiklóson.
Új eljárások fejleszthetők ki az olyan páciensek gyógyítására, akik elvesztették a beszédkészségüket.
A 81-es számú főúton egy személyautó elütött egy úttesten átkelő férfit, aki a helyszínen meghalt.
Napi kettőről háromra növeli a Budapest és Isztambul között közlekedő járatai számát a Turkish Airlines.
Mobiltelefonról küldött szöveges üzenetek százmilliót figyelte az NSA.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.