Magyar csempészek, fehérorosz cigaretta
November végéig hatvannégymillió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról a NAV.
November végéig hatvannégymillió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról a NAV.
A több mint félszáz fürdőző a kezén és a lábán sérült meg.
Két embert elütött, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy autós. A rendőrök nem sokkal később elfogták.
November végéig hatvannégymillió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról a NAV.

A több mint félszáz fürdőző a kezén és a lábán sérült meg.

Két embert elütött, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy autós. A rendőrök nem sokkal később elfogták.

A Jászságban egy hívő kormánypárti politikus mise utáni ajándékosztását a választási kampányhoz kapcsolódó akciónak ítélték egyesek.

Kigyulladt egy családi ház egyik szobája a Pest megyei Ikladon. A tűzoltók holtan találták a ház egyetlen lakóját.

Az új lakáshitelek kihelyezésében 2014-ben 10 százalékos bővülésre számít az Otthon Centrum.

Egy sportbíróság döntése után a 2012-es bajnok Fluminense jövőre is a brazil első osztály tagja lesz.

A Vijesti című montenegrói újság főszerkesztőjének irodája elleni támadásban senki sem sérült meg.

Kerítésnek gurult egy BKV-busz péntek délután. A balesetben senki sem sérült meg.

Közel másfél millió autót hív vissza Kínában a General Motors és kínai partnere, a SAIC Motor.

Katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra pénteken Mihail Kalasnyikovot.

A tűzoltóknak tizenegy embert kellett kimenekíteniük az ötemeletes épületből.

Több mint negyvenméteres csempészalagutat fedeztek fel a hatóságok.

A híres építész állítólag Beethoven V. szimfóniájának hallgatása közben hunyt el.

A japán kormányszóvivő szerint nem változtat a kabinet történelemszemléletén Abe Sindzó csütörtöki látogatása.

Nem a kijelölt gyalogátkelőn mentek át az úttesten. Mindkettejüket kórházba szállították.

A Matias cégcsoport 2014. január 1-től megszünteti a pécsi futball finanszírozást. Senki sem tudott a szándékról.

A Traction Labs Zrt. benevezte Magyarországot a Tech Match 2014 startupversenyre.

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tettek Janez Jansa volt szlovén kormányfő ellen.

Építkezés, az erőművek és a szemétégetés is nehezíti a levegő tisztulását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Kórházba kellett vinni a sérültet.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.