Otthonról terített az anya-lánya páros
Kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást egy 40 éves nő és 22 éves lánya ellen.
Kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást egy 40 éves nő és 22 éves lánya ellen.
Átadták a magyar artistaképzés új bázisául szolgáló Hungária Cirkuszcsarnokot
A normák és a személyiségjegyek egyszerre érvényesülnek és nem vagy-vagy módon kell a kérdéshez közelíteni.

Kásler Miklós főorvos televíziós műsorával is gyógyítani szeretne.

A második és a harmadik durranás után ráébredtek: lövések dördültek. Az emberek pánikoltak, sikítozni kezdtek.

Privát audiencián fogadta Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökét Ferenc pápa.

Baleset miatt teljes az útzár Albertirsa és Ceglédbercel között a 40-es úton, két sérült is van.

Még ennél is több a veszélyeztetett települések száma a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt.

Ahogy a BMW, úgy az Alpina sem szunnyad, s a fáradhatatlan németek a gyári modelleket követik.

Az utolsó leheletével még felmelegítheti a hétvégét. Hétfőtől már télies időre és hóra számíthatunk.

Négy gépkocsi gyulladt ki egy autószállító kamionon az M1-es sztráda 23-as kilométerénél. Nagy a torlódás.

Január 5-én játszhat Lionel Messi legközelebb – az aranycipős argentin combjában 6 centis izomszakadás van.

35 milliárd forintból megújul a vasútállomás és környéke.

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a pártvezetőket is tegye felelőssé a kampánytámogatás utáni elszámolásban.

4500 méteres magasságban akár 47 kilométeres óránkénti sebességgel is képes loholni.

Demonstráció miatt vasárnap módosított útvonalon közlekedik Budapesten az M2-es metrópótló járat is.

A volt országos rendőrfőkapitány feladata a BM és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács feladatainak koordinálása lesz.

Az irodalmi szerelmeskönyv promóciója Kölcsey állítólagos homoszexualitására épült.

Füstölt az egyik szerelvény péntek délután az Árpád híd állomásnál, ezért nem járt egy szakaszon a 3-as metró.

Elek Gábor 2008 májusa óta irányítja az együttest, amellyel kétszer megnyerte a KEK-et.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.