Lewandowski, a valódi lidércnyomás
A német lapok egyértelműen német házi döntőt várnak azután, hogy a Dortmund hazai környezetben 4–1-re legyőzte a Real Madrid együttesét.
A német lapok egyértelműen német házi döntőt várnak azután, hogy a Dortmund hazai környezetben 4–1-re legyőzte a Real Madrid együttesét.
Busás haszonra tehettek szert azok, akiknek tudomásuk lehetett a forint elleni keddi spekulációról, amely rövid ideig sikeresen hullámvasútra ültette a hazai valuta árfolyamát.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győr közelében – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel.

Menetrend szerinti buszjárat ütközött teherautóval csütörtök reggel a Baranya megyei Mánfánál.

Az Ős-Dráva program kiemelten fontos a kormány számára, mert nagyon fontos téma. Az egész ország szempontjából súlyos ügy.

Viviane Reding vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja a magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt.

Életveszélyesen megsérült egy helybeli férfi, aki a megvadult lovak miatt leesett kocsijáról Mindszenten.

A becsült ár több mint kétszereséért kelt el egy londoni árverésen egy mára kihalt állat, egy elefántmadár óriási tojása.

Gázrobbanás történt és tűz ütött ki két uszályon szerda este az amerikai Alabama állambeli Mobile város folyami partjaitól nem messze.

Az Oklahoma City Thunder, a San Antonio Spurs és az Indiana Pacers is megnyerte szerdai hazai mérkőzését.

Amiatt tiltakoznak, hogy Abe Sinzó japán kormányfő védelmébe vette azokat a tisztségviselőket és képviselőket, akik felkeresték a tokiói Jaszukuni-szentélyt.

A Chicago Blackhawks 4–1-re legyőzte szerdán a hazai pályán játszó Edmonton Oilerst.

A 18 évesnél idősebb lakosság 78 százalékának, nagyjából 6,3 millió felnőttnek van mobiltelefonja Magyarországon, ami egy év alatt 6 százalékpontos növekedést jelez.

Kortárs magyar festőművészek csoportos kiállítása nyílik pénteken Győrött, a Napóleon-házban.

Praktikus, és egyszerű megoldás lehetne az autósok számára, ha a félrevezető autólehajtó, és a nem látszódó felfestés nem csapna be mindenkit.

A 66-os úton egy autóbusz tehergépkocsinak ütközött. Többen megsérültek, teljes útzár van.

A városvezető a fakivágások elleni civil tiltakozásra utalva úgy fogalmazott: olyan sok „rosszindulatú ostobaság hangzik el ebben az ügyben, hogy az valami elképesztő”.

A gyorsulási irányadó 0,21 százalékos növekedést mutat áprilisban az előző hónaphoz képest, amely több mint két éve a legjobb adat.

Különbizottságot állít fel Venezuela parlamentje, hogy megvizsgálja, ki a felelős a hónap közepén tartott elnökválasztás utáni utcai erőszakért.

Az államtitkár szerint a felsőoktatás területén a pénz okos felhasználásához szaktisztításra, a párhuzamosságok kiszűrésére is szükség lesz.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.