Az Escort felélesztésével erősítene a Ford
A PSA konszern és a Škoda után a Ford is beszáll az egyre gyorsuló körhintába, mégpedig az Escort név újjáélesztésével.
A PSA konszern és a Škoda után a Ford is beszáll az egyre gyorsuló körhintába, mégpedig az Escort név újjáélesztésével.
Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton.
Földmunkák közben átvágtak egy vezetéket a felső villasoron, senki nem sérült meg.
A PSA konszern és a Škoda után a Ford is beszáll az egyre gyorsuló körhintába, mégpedig az Escort név újjáélesztésével.

Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton.

Földmunkák közben átvágtak egy vezetéket a felső villasoron, senki nem sérült meg.

Tradicionális magyar levesek mellett strucc-, sőt krokodilragu-levest is kóstolhatnak a hétvégén az érdeklődők.

Ismeretlen tettesek keddre virradóra Beregszász központjában felgyújtották Petőfi Sándor szobrát.

A PSZÁF piacfelügyeleti vizsgálatot indított a keddi jegybanki kamatcsökkentés bejelentése előtt történt, pénzpiaci mozgásokat kiváltó hírügynökségi hiba miatt.

21 év alatt senki nem vásárolhat dohányterméket – legalábbis New York polgármesterének indítványa szerint.

Az M1 is élőben közvetíti szombaton az MKB Veszprém és a német THW Kiel férfi-kézilabdacsapatok Bajnokok Ligája-negyeddöntőbeli visszavágóját.

Giorgio Napolitano olasz államfő szerdán Enrico Lettát, a balközép Demokrata Párt eddigi főtitkárhelyettesét bízta meg a kormányalakítással.

Szijjártó Péter a Magyarország és Moldova közötti energetikai és légügyi együttműködés szorosabbra fűzéséről tárgyalt a moldovai gazdasági miniszterhelyettessel.

Ezerötszázan maradtak áram nélkül Hevesen, mert kidöntött két villanyoszlopot egy balesetet szenvedett mikrobusz szerda délelőtt a városban.

Határozott célja van a kabócák fülsiketítő döngicsélésének. A helyieket ez vajmi kevéssé vigasztalja.

A magyar–kínai kapcsolatok már nem csupán a protokolláris keretekre szorítkoznak, szoros barátság is összeköti a két országot – jelentette ki Navracsics Tibor.

A rizs kiváló hőmegtartó képességet mutat, így alternatívát jelenthet a jegelésre és a melegítő zselére a lágyrészsérülések kezelésében.

Elhárították a veszélyt az M5-ös autópálya Szeged-Észak lehajtója közelében, ahol egy hidrogén-peroxidot tartalmazó tartály sérült meg egy magyar teherautón.

Giorgio Napolitano olasz államfő szerdán Enrico Lettát, a balközép Demokrata Párt eddigi főtitkár-helyettesét hívatta az elnöki palotába.

A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013 februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Két hónap után előkerült Brigitte Bardot elkódorgott macskája, amelynek elvesztésébe csaknem belebetegedett az egykori francia filmsztár, szexszimbólum.

Két év után szabadult az egyik legismertebb szerb futballhuligán, Igor Bogdanov.

Hosszú évek óta tartja magát az a mondás, hogy az „elefánt nem fejelt”. Mostantól hozzácsaphatjuk a „Siri nem felejt”-et is.





Itt vannak a képek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Ezt lehet tudni a merénylőről és az elhunyt rendőrökről.

Szigorítás jön a terror után.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

Komoly fellendülés érzékelhető a hazai turizmusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.