1,1 milliárd forint jut a borászati beruházások támogatására
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat – közölte a VM.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat – közölte a VM.
Az Alföldi Róbert által színpadra állított William Mayer-mű, a Haláleset a családban nyerte a legjobb produkciónak járó díjat az Armel Operaversenyen, az elismerést hétfőn este adták át a Szegedi Nemzeti Színházban.
2009 és 2010 között húsz százalékkal, nyolcmillióra nőtt azoknak a száma, akik szociális támogatásra szorulnak.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat – közölte a VM.

Az Alföldi Róbert által színpadra állított William Mayer-mű, a Haláleset a családban nyerte a legjobb produkciónak járó díjat az Armel Operaversenyen, az elismerést hétfőn este adták át a Szegedi Nemzeti Színházban.

2009 és 2010 között húsz százalékkal, nyolcmillióra nőtt azoknak a száma, akik szociális támogatásra szorulnak.

Vizsgálat indult Egyiptomban hétfőn annak felderítésére, milyen felelősséggel bírnak az országot 2011 februárja és 2012 júniusa között irányító katonai vezetők.

Az Európai Uniót tartós recesszióba taszító "rémálomnak" nevezte Soros György az euróválságot egy rendezvényen tartott beszédében.

Semmi kedvem ahhoz, hogy rivalizálás, viszálykodás legyen a csapatban – mondta az olasz istálló elnöke.

Osztrák történészek szerint a korábban ismertnél is több katonai titkot adott át az orosz birodalomnak Alfred Redl, az Osztrák–Magyar Monarchia ezredese.

Kína közkedvelt nemzeti jelképére, a pandára meglehetősen másként, eledelként tekinthetett a prehisztorikus ember – állítják kínai kutatók.

Több országgal szembeni korlátozó intézkedések további szigorításáról döntöttek hétfőn Luxembourgban az EU-országok külügyminiszterei.

Hűtlen kezelés vagy csalás gyanújával csaknem kétezer ügyben folyik nyomozás az USA-ban a válság idején kiosztott kormányzati mentőcsomagok ügyében.

Összegyűjtötte az ország összes üres rezidensi álláshelyét az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), a munkahelyek a hivatal portáljáról érhetők el hétfőtől.

Nem tervezi a húskombinát teljes leállítását a felszámolásban sem a vagyonfelügyelettel megbízott Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.

Három magyar utazó, Zsolnay Miklós, Wosinsky Mór és Déri Frigyes perzsa gyűjteményeinek darabjaiból rendez kiállítást a bonyhádi Völgységi Múzeum, a csütörtökön nyíló tárlat elsősorban a 19. századi perzsa kultúrából ad ízelítőt.

A Tarján Glass Kft. decemberben 40-45 alkalmazottal elindítja a kézi üveggyártást a városban, jelenleg tart a dolgozók kiválasztása.

Afganisztánban eltűnt több mint kétszáz katonája felkutatásához kéri Kabul segítségét Oroszország – közölte hétfőn a kabuli orosz nagykövet.

Európai rekordot jelentő 540 megawatt teljesítményre emelkedett a Fantanele-Cogeleac szélerőműpark teljesítménye.

A BKK nem fogadja el indokolt költségként a BKV igazgatósági elnökének a szolgáltatói buszokra vonatkozó számításait.

Hondurasban három focizó társaságot támadtak meg ismeretlen fegyveresek a hét végén, és megöltek 11 fiatalt.

Az Egyesült Államokban komoly harcot vívnak egymással a biztosítók, valamint az orvostechnikai eszközök gyártói a rengeteg meghibásodás miatt.

Lelőtte fia feltételezett gyilkosát egy görög asszony hétfőn egy athéni bíróság épületében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Podcasműsorunkba Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója látogatott el, aki most nem Brüsszelből esett be a stúdióba.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

Magyar Péter valótlanságot állított a Benes-dekrétumok ügyében.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.

Káoszba torkolló gazdatüntetés a belga fővárosban.

A Ferencváros elnöke hajlandó lenne egy olyan tárgyalásra, amelyen a sportállamtitkárság és az MLSZ vezetői is ott lennének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.