Igazoltatták az LMP olimpiás aláírásgyűjtőit
A rendőrök a helyszínen azt mondták, hogy bejelentést kaptak.
A rendőrök a helyszínen azt mondták, hogy bejelentést kaptak.
Palkovics úgy tesz, mintha nem hónapokkal az érettségi előtt vezettek volna be új, kötelező vizsgatárgyat.
Nem csak zsidó katonák kérnek tanácsot és bátorítást a Magyar Honvédség tábori rabbijától.
A rendőrök a helyszínen azt mondták, hogy bejelentést kaptak.

Palkovics úgy tesz, mintha nem hónapokkal az érettségi előtt vezettek volna be új, kötelező vizsgatárgyat.

Nem csak zsidó katonák kérnek tanácsot és bátorítást a Magyar Honvédség tábori rabbijától.

A tervek szerint márciustól havonta két-két felújított metrószerelvény áll majd forgalomba.

A Schmidt Mária-féle ’56-os Emlékbizottság nem fukarkodott a pénzzel.

Több mint 41 ezer hektárt borít belvíz.

A miniszter szerint erre lehetőséget ad a gazdaság teljesítménye.

Az ügyészség szerint a csalás elleni hivatal a jövőben is számít Polt támogatására.

Negyvenmilliárdos program indul.

A tiszai vízlépcsőt védték meg, a jégtörő hajók pedig folyamatosan tisztítják a folyómedret.

Lesújtó az emberek véleménye a korrupcióról és az egészségügyről – derült ki a Jobbik kérdőívéből.

Sok százezer forintért kínálnak a szakma szerint kétes eredetű nemzetségtáblákat a megrendelőknek.

A volt főpolgármester szerint sem neki, sem Gulyás Lászlónak nincs köze a 4-es metró korrupciós ügyéhez.

Egyre kevésbé akarnak olimpiát nemcsak a budapestiek, hanem az ország más területein élők is.

A Nézőpont elemezéséből kiderül, hogy különösen a németek voltak kritikusak Magyarországgal kapcsolatban.

Tavaly márciusban hajtott árokba egy menetrend szerinti járművel, mind a 30 utas megsérült.

A jövőbeli párt öt fontos területen hozna változást a magyarok életébe.

Minden tizedik esetben szabálytalanul használják a mozgássérültek parkolóhelyeit a Belvárosban.

Az engedélyköteles lehallgatókészülékkel és kamerákkal történt visszaélés gyanúja miatti nyomozás tovább zajlik.

Tavaly még tagadták, hogy akárcsak fontolóra vették volna a KDNP-közeli szociológus ötletét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.

Rudán Joe pedig két karácsonyi nótával is jelentkezett.

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.