Orbán Viktor: Magyarország senki ellen nem folytat semmilyen háborút
Nem akarjuk visszahozni a Gyurcsány-korszakot, más néven sem – jelezte viszonválaszában a miniszterelnök.

Nem akarjuk visszahozni a Gyurcsány-korszakot, más néven sem – jelezte viszonválaszában a miniszterelnök.

A férfi minden bizonnyal hosszú időre vonul majd börtönbe.

Többen évek óta menekülnek a hatóságok elől, mert nem akarnak börtönbe vonulni.
Nem akarjuk visszahozni a Gyurcsány-korszakot, más néven sem – jelezte viszonválaszában a miniszterelnök.

A férfi minden bizonnyal hosszú időre vonul majd börtönbe.

Többen évek óta menekülnek a hatóságok elől, mert nem akarnak börtönbe vonulni.

A NAV költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz.

Az üzemanyagárak alakulását is kordában kell tartani, ha kell, újra beavatkozik a kormány – jelezte a miniszterelnök.

Döbbenetes! A TEK-eseknek halálos csapdát állító esztergomi robbantó 38 méteres alagutat ásott a háza alatt, az épületben pedig életveszélyes vegyi fegyvert tárolt.

Ma már négyszer annyi támogatás jut erre a területre, mint 2010-ben.

Megzsarolta az UEFA-t is.

Zsigmond Barna Pál közölte, Magyarország készen áll az uniós elnökségre.

Még egy hétig, október 2-ig küldheti el javaslatait, melyik szervezet kapja a kitüntetést.

Nem akarunk visszamenni a Gyurcsány-korszakba! – jelentette ki az őszi ülésszak kezdetén tartott beszédében a miniszterelnök.

Miután helyi lakosok hiába fordultak az önkormányzathoz, az építési tárcánál jelezték az áldatlan állapotokat, a kutyapárt pedig szükségét érezte lépni.

Az egyhetes ellenőrzéssel a vasúti közlekedés biztonságát fokoznák hazánkban.

A Planet Budapest 2023 expo egyik célja bemutatni, hogy merre tart a világ, milyen innovációk léteznek.

A fiatal szélsőséges eszmékért rajongott, a világhálón rasszista fórumon is hírt adott terveiről.

A szocialista politikus a bukott miniszterelnök-jelölt orra alá dörgölte a kampánytámogatást.

Ön szerint lehetséges, hogy egy ládába belefér félmilliárd forintnyi „mikroadomány”?

Az „asszonyverő Lacika” néven elhíresült Joó László évekig sanyargatta és tartotta rettegésben volt élettársát és vele együtt saját, óvodás és kisiskolás gyermekeit.

Helyzetjelentés az utakról hétfő reggel.

A Fidesz szerint Magyarország függetlenségét minden eszközzel meg kell óvni, a külföldi befolyásszerzési kísérleteket pedig meg kell akadályozni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.