Nem vártak az önkormányzatra, a lakók maguk vágták le a balesetveszélyes sövényt
Beláthatatlanná tette az utat a növényzet a Vajda Péter utcában.

Beláthatatlanná tette az utat a növényzet a Vajda Péter utcában.

Csaknem százhúszmillió forint értékű a fogás.

Idén 33 százalékkal nőtt az egyetemekre felvettek száma, a hallgatók közössége Magyarország jövőjének meghatározó kincse.
Beláthatatlanná tette az utat a növényzet a Vajda Péter utcában.

Csaknem százhúszmillió forint értékű a fogás.

Idén 33 százalékkal nőtt az egyetemekre felvettek száma, a hallgatók közössége Magyarország jövőjének meghatározó kincse.

A nyomozó ügyészek indítványának megfelelően letartóztatta a Győri Törvényszék a Győr városi rendőrkapitányt, egyelőre harminc napra.

A Lakmusz kiegészülve a Mérték Médiaelemző Műhellyel, illetve az IDEA Alapítvánnyal közösen többszázezer eurós üzletet kötött.

Szerdán állítják a Pécsi Törvényszék elé azt a férfit, aki 2017-ben megölte barátját, öt évig együtt élt a holttesttel, majd új házába is magával vitte a maradványokat.

Káosz Budapest utcáin, elégedetlen autósok, elindult a tanév.

Maffiaszerűen működő gazdasági alapokról értekezett irományában az a Fleck Zoltán, aki feles többséggel akart kétharmados törvényeket felülíratni.

A helyszíneléssel már végeztek.

A kis pártok a túlélésért küzdenek, a nagyok diktálják a tempót. Mindeközben képtelenek meghatározni a közbeszédet.

A cselekményt naponta, a vádlottak felügyelete mellett kellett csinálniuk.

A diákoknak a nyári szünet után újra meg kell szokniuk, hogy ősz van, és a korábbinál nagyobb a forgalom.

A II. világháborúban hősi halált halt tizenhat magyar katona maradványait találták meg Mogyoródon hadisírgondozók.

Közel harmincmillió forintot zsebelt be a városvezető.

Az új magyar eljárással a szervezet saját immunválaszára építve szünteti meg a gyulladást.

Bűz, gaz, szemetes utcák, leharcolt parkok jellemzik a fővárost.

Az egykori kormánytisztviselő akár több évet is kaphat.

Szentmiklósi Péter ügyvéd a Magyar Televízió Ablak című műsorból vált igazán ismertté, ahol több mint egy évtizedig adott jogi tanácsokat.

Jóval kevesebb a jogosulatlanul felírt gyógyászati segédeszköz, amióta lecsaptak a rendőrök a bűnbandára.

Nem indult jól Budapesten szeptember első hétfője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.