„Sokan vagyunk a józan ész pártján!”
A legtöbb szülő megnyugodott, hogy gyermekvédelmi lépések születtek – mondta el lapunknak a CitizenGO kampányigazgatója.

A legtöbb szülő megnyugodott, hogy gyermekvédelmi lépések születtek – mondta el lapunknak a CitizenGO kampányigazgatója.

Gyurcsány Ferenc egy üveg üdítő odébb rakásával nagyobb figyelmet és érdeklődést vált ki, mint Karácsony Gergely bármivel.

A hagyományokat folytatva idén is tanulhattak vitorlázni külhoni magyar gyerekek az orfűi tavon.
A legtöbb szülő megnyugodott, hogy gyermekvédelmi lépések születtek – mondta el lapunknak a CitizenGO kampányigazgatója.

Gyurcsány Ferenc egy üveg üdítő odébb rakásával nagyobb figyelmet és érdeklődést vált ki, mint Karácsony Gergely bármivel.

A hagyományokat folytatva idén is tanulhattak vitorlázni külhoni magyar gyerekek az orfűi tavon.

A frakcióvezető kifejtette véleményét a pedofilellenes törvényről, meglepte a nemzetközi visszhang.

Többszöri ellenőrzés, fotózás, tesztelés – ezeket kellett elviselnie a magyar szurkolóknak, akik Münchenbe utaztak a szerdai meccsre.

Schiffer András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy pert nyert Czeglédy Csaba és védence ellen.

Pálfordulás a baloldali sajtóban: szerda délután még szivárványos zászlót, este már piros-fehér-zöld lobogót lengettek.

Varga Mihály az új célok megvalósítására Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal vezetésével.

Rétvári Bence adta át a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium tizenegy diákjának a Morus-díjat.

Az Európai Tanács ülése előtt posztolt közösségi oldalára a magyar miniszterelnök.

A szocialisták egykori elnökének nem állt szándékában, hogy harmincéves tagság után elhagyja a pártot.

A miniszterelnök-jelöltet egy korábbi ügyében kiszabott próbaideje alatt marasztalta el újra a bíróság rágalmazásért, 300 ezer forintot kell fizetnie.

A Békemenet a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezése.

A halálos közúti balesetek egyharmada, a motoros tragédiák fele a nyár közepén történik.

A hálózat hatékonyságát jól szemlélteti, hogy a pedofiltörvénnyel összefüggésben milyen gyorsan aktivizálódott.

Öt és fél millió beoltott fölött megszűnik a kötelező maszkviselés, változnak az étterembe, illetve a fürdőbe járás szabályai.

Továbbra is érvényben marad a vörös kód, mivel a napi középhőmérséklet csütörtökön és pénteken is meghaladja a 27 Celsius-fokot.

Kórházban jelenleg 215 fertőzöttet ápolnak, közülük már csak harmincan vannak lélegeztetőgépen.

Novák Katalin erősítette meg azt, ami már kedd óta sejthető volt.

Ide vezetett a túlbuzgóság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.