Kamion vesztegel az M0-s Duna-hídján
Komoly lezárásokra lehet számítani az M1 és az M7 autópályákon.
Komoly lezárásokra lehet számítani az M1 és az M7 autópályákon.
Az államtitkár a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy több mint egymillió fővel csökkent tizennégy év alatt a szegénységben élők száma.
Írországnak fizet az Apple.
Komoly lezárásokra lehet számítani az M1 és az M7 autópályákon.
Az államtitkár a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy több mint egymillió fővel csökkent tizennégy év alatt a szegénységben élők száma.
Írországnak fizet az Apple.
Az új parlamenti államtitkár mostanáig a tárca közigazgatási államtitkára volt.
A miniszterelnök azt kéri, hogy mindenki szurkoljon a magyar válogatottnak ma este.
A mi kormányzásunk egy szuverén Magyarországot fog eredményezni. A gazdasági semlegesség ennek az egyik legerősebb megtámasztója – hangsúlyozta a kormányfő.
„A fővárosiak nem erre szavaztak” – szögezte le a korábbi főpolgármester-jelölt.
A Komáromból Székesfehérvárra elindult S150-es vonat motorterében Szőny-Déli megállóhely után tűz keletkezett, emiatt a vonat nem közlekedik tovább.
Hamarosan meglátszódhat az eredménye.
Király Nóra nyitott kapukat dönget a minisztériumnál.
Több mint tizenegy év tárgyalás után októberben jogerős ítéletet hirdethetnek a Vizoviczki László által lefizetett korrupt rendőrök, köztük főtisztek büntetőperében.
Bekapcsolhatja a fűtést, ha az előző hétvégén még napfürdőzött.
Az egyik várakozó még a bőröndjét is hozzávágta, hogy megfékezze.
A tűz átterjedt két szomszédos üzletre is.
Épen senki nem került elő az autóból.
A nyomozó hatóság kezdeményezte, hogy az óbudai polgármester letartóztatását december 16-ig hosszabbítsa meg a bíróság.
Számos tekintetben elismerték a hazai oktatás eredményeit.
Egyszerre uszít, okít és békít a Tisza Párt elnöke.
Fotó a cikkben.
A miniszter szerint az önkormányzatoknak nyújtott támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Idén is program indul a kormányzati közigazgatásban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára.
A kormányszóvivő elmondta, a következő napok, hetek feladata a kárfelmérés, a biztosítási ügyek rendezése lesz.
A politikus arra kérte a Tisza Párt vezetőjét, hogy legyen férfi, és vele mérje össze az erejét a 2026-os választáson.
Vagy Magyar Péter megy be a tévéstúdiókba, vagy senki!
A Tisza Párt elnöke korábban feleslegesnek nevezte a mentelmi jogot, és meg akarta szüntetni azt.
A világ legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest Projektet az International Travel Awards díjátadóján.
A Fidesz budapesti elnöke elmondta, a fővárosiak számíthatnak a Fidesz-KDNP-re.
A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte a Szabadságpárt győzelmét.
Minden pár gyanús vödörrel kezdődött.
Szerintük inkább ösztönözni kellene a lakosságot a takarékosságra, az olcsó energiaárak pedig nem segítik ezt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.