Súlyosan bántalmaztak a társai egy diákot a nagybaracskai iskolában
Rendőrségi feljelentés történt, belső vizsgálat is indult.
Rendőrségi feljelentés történt, belső vizsgálat is indult.
Harmadik hónapja nem kapnak fizetést az önkormányzati alkalmazottak, miután a város nem fogadta el a költségvetést.
Elszaporodott az aranysakál Somogyban.
Rendőrségi feljelentés történt, belső vizsgálat is indult.
Harmadik hónapja nem kapnak fizetést az önkormányzati alkalmazottak, miután a város nem fogadta el a költségvetést.
Elszaporodott az aranysakál Somogyban.
A kilencezer lakosú város önkormányzata a Vidékfejlesztési programból nyert el 300 millió forintot.
A függőleges sziklafal párkányán akadt fenn, az élete is kockán forgott.
Két, összesen csaknem 600 millió forintos fejlesztés indul hamarosan a Békés vármegyei Vésztőn – közölte az önkormányzat az MTI-vel.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok alatt marad.
Gyurcsányék képtelenek kitörni a kispárti szerepből, a napirendet sem tudják befolyásolni
A miniszterelnök olimpiai bajnokokkal találkozott.
Aki nem tartja be a szabályt az nem az iskolaigazgatóhoz, hanem Pintér Sándorhoz kerül.
A téma kapcsán Balatoni András, az MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője érkezett a HÍRTV stúdiójába.
Orbán Viktor a német kancellár feladatát végezte el, az ukrajnai háborút le kell zárni.
Új időpontban rendezik meg Fenyő Miklós és a Republic koncertjét is.
A Fővárosi Törvényszék első fokon a Tisza Párt elnökének adott igazat a Mandinerrel szemben.
Béres József, aki mintegy 25 évig volt a gyógyszergyár elnöke, átadta pozícióját fiának, Béres Marcellnek.
Saját főpolgármester-helyettest akar Magyar Péter.
Hazánkban a területvédelmi tartalékos rendszer színvonala a régió élvonalába tartozik.
Éjszakáig helyreállhat a menetrend a Budapest–Szeged vonalon.
A forgalom már ma délután megindulhatott a hídon.
A Csabai Kolbászfesztivál és a klub munkája mostanra elválaszthatatlanok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vagy Magyar Péter megy be a tévéstúdiókba, vagy senki!
A Tisza Párt elnöke korábban feleslegesnek nevezte a mentelmi jogot, és meg akarta szüntetni azt.
A világ legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest Projektet az International Travel Awards díjátadóján.
A Fidesz budapesti elnöke elmondta, a fővárosiak számíthatnak a Fidesz-KDNP-re.
Rengetegen nem jutottak hozzá a csomagjaikhoz.
Három településen is időközi önkormányzati választást hazánkban.
Az alkotmányjogász súlyos, hosszan tartó betegség után hunyt el, halálhírét testvére tette közzé szombaton este.
Vegyes érzelmekkel fogadták Bulgáriában Orbán Viktor és Hrisztijan Mickoszi északmacedón miniszterelnök ohridi találkozójának hírét.
A pénzmosodára lecsaptak a rendőrök.
A Tisza Párt elnöke ugyanakkor ragaszkodik a mentelmi jogához és kérdés, hogy kiadja-e őt az Európai Parlament.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.