Egyre jobban közeledik a Szentszék a kommunista államhoz
Ferenc pápa csütörtökön fogadta Vo Van Thuong vietnámi államelnököt.
Ferenc pápa csütörtökön fogadta Vo Van Thuong vietnámi államelnököt.
Pornográf kiállítás nyílt a nürnbergi Szent Giles-templomban, hamarosan be is kellett zárni.
Az amerikai hírszerzés jelentése szerint Peking Moszkva létfontosságú partnerévé vált.
Ferenc pápa csütörtökön fogadta Vo Van Thuong vietnámi államelnököt.
Pornográf kiállítás nyílt a nürnbergi Szent Giles-templomban, hamarosan be is kellett zárni.
Az amerikai hírszerzés jelentése szerint Peking Moszkva létfontosságú partnerévé vált.
Magyarország történelmi küldetése, szerepe többek között abban áll, hogy közvetítsen a Kelet és a Nyugat között.
Néhány üzletlánc ugyan kivonult Oroszországból, de a legtöbben a szankciók ellenére is maradtak és óriási összegeket keresnek.
Az amerikai védelmi hírszerző ügynökség becslése szerint eddig 15 500–17 500 katona és kilencezer civil halt meg Ukrajnában.
Sokat változott az olasz kormányfő álláspontja a kulcsfontosságú kérdésekben.
Két napon belül ez a második terrortámadás a szentély előtt.
A férfi 1986 szeptemberében tűnt el túrázás közben.
A csontjai szinte teljes épségben megmaradtak.
Az ukrán parlament elfogadta a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról szóló javaslatot.
– Lampedusának európai segítségre van szüksége, mert helyben nem képes kezelni a helyzetet – mondta az olasz sziget egy lakója.
A mérgezés is a kiemelt halálozási okok között szerepel.
A hajó még ötven kilométerre sem járt a parttól, amikor felborult.
A Néa Anhialosz-i légitámaszponthoz tartozó hadianyagraktárt és a térségében lévő falvakban időben evakuálták, így sérültekről nincs hír.
Az amerikai drónokra erősen hasonlító észak-koreai nemcsak a katonai felderítésben, hanem új exporttermékként is hasznos lehet majd.
A gyakorlat már a helyieknek sem tetszik, sokszor a besorozásra várók védelmére kelnek.
Az ukrán sajtó arról ír, hogy felfedték az „Úttörő" névre hallgató vezér kilétét.
A svéd miniszterelnök szerint a Korán-égetések mögött idegen hatalmak befolyásolási munkája áll, és a cél Svédország destabilizálása.
Noha a dél-európai országban nem szokatlanok a nyári erdőtüzek, az éghajlatváltozás rendkívül megnöveli azok pusztítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Határozottan ellenzi a Von der Leyen–Zelenszkij-tervet.
Folyamatosan ellenőrzik a víz minőségét.
650 ezer euró közpénzből finanszírozta Bécs városa.
Ursula von der Leyen és Brüsszel politikája nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is veszélyes.
Elítélt pedofilok és sorozatgyilkosok térnek át az iszlámra a brit börtönökben, hogy védelmet kapjanak.
Hatalmas lángokkal ég az olajfinomító.
Amerika változtat a prioritásain.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az iráni légelhárítás gyenge, és képtelen felvenni a harcot az izraeli légierővel.
A vezetők között kétoldalú tárgyalás várható.
Figyelmetlenség okozta a balesetet.
Zápor, zivatar, jégeső is lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.