Katonai kérdésekről tárgyalt az észak-koreai államfő és az orosz védelmi miniszter
Az orosz védelmi minisztérium szerint a látogatás a két ország katonai együttműködését erősíti.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a látogatás a két ország katonai együttműködését erősíti.
Azt mindkét fél megerősítette, hogy heves harcok dúlnak.
Mintegy 26 ezer embernek kellett a trópusi vihar miatt elhagynia lakóhelyét.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a látogatás a két ország katonai együttműködését erősíti.
Azt mindkét fél megerősítette, hogy heves harcok dúlnak.
Mintegy 26 ezer embernek kellett a trópusi vihar miatt elhagynia lakóhelyét.
Dulakodásba fajult az elégedetlen nyaralók és a hotel alkalmazottainak szópárbaja.
Kihívója bőven akad, de legközelebbi riválisához képest is 32 százalék az előnye.
Amíg Európa egyik fele a lángokkal küzd, addig Szlovéniában hó esett.
Az orosz elnök áprilisi rendelete értelmében az állam ideiglenesen átveheti az ellenőrzést a barátságtalan államok cégei felett.
Az amerikai külügyminiszter csütörtökön Mohamed Bazoum haladéktalan szabadon engedését követelte.
A lángok egy 54 emeletes, mintegy száz méter magas épület tetején működő daru motorházából csaptak New Yorkban.
A szabadkaiak kiakadtak, elegük van a bevándorlók és az embercsempészek állandó jelenlétéből. Elszabadult az erőszak a határ mentén.
Törökország nem fizet nagy árat azért cserébe, hogy növeli befolyását a háborús országban – véli a XXI. Század Intézet vezető kutatója.
Távoznia kellett az egyik legnagyobb brit pénzügyintézet vezetőjének.
Vérfürdőt rendezett az afrikai országban az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága.
Az elnök és családja jól van – állt a közleményben, amelyet később töröltek a közösségi oldalról.
Az ukrán biztonsági szolgálat vezetője elmondta, lesznek még olyan támadások, amiért vállalják a felelősséget.
Az egykor szebb napokat látott Lampedusára már közel sem érkezik annyi turista, mint korábban, a helyiek a migránsokat okolják.
Úgy tűnik, háromból két lengyel válaszadó ragaszkodik a világ természetes, biológiai rendjéhez.
A felderítő és megfigyelési képességek növeléséről a NATO–Ukrajna Tanács második ülésén döntöttek.
Egy amerikai drón sérüléseket szenvedett Szíriában egy orosz Szu–35-ös vadászgép rakétái miatt, a Pentagon az orosz erők elleni katonai lehetőségeket mérlegeli.
Az énekesnő nem bírta tovább, végleg Izraelbe költözött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Határozottan ellenzi a Von der Leyen–Zelenszkij-tervet.
Folyamatosan ellenőrzik a víz minőségét.
650 ezer euró közpénzből finanszírozta Bécs városa.
Ursula von der Leyen és Brüsszel politikája nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is veszélyes.
Elítélt pedofilok és sorozatgyilkosok térnek át az iszlámra a brit börtönökben, hogy védelmet kapjanak.
Hatalmas lángokkal ég az olajfinomító.
Amerika változtat a prioritásain.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az iráni légelhárítás gyenge, és képtelen felvenni a harcot az izraeli légierővel.
Figyelmetlenség okozta a balesetet.
Zápor, zivatar, jégeső is lehet.
A hatvanas években kínálata a Lancia a Jolly és Superjolly haszonjárműveket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.