Extrém szárazság jöhet a nyáron Európában a szakértők szerint
Európa nyári vízellátása szempontjából a következő hetek döntő fontosságúak lesznek.

Európa nyári vízellátása szempontjából a következő hetek döntő fontosságúak lesznek.

A tűzoltóság közlése szerint már 32 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt balesetnek.

A vádaskodó ukrán állami propagandának egyelőre még nem sikerült megmérgeznie a kárpátaljai magyarok és szlávok együttélésének hagyományos légkörét.
Európa nyári vízellátása szempontjából a következő hetek döntő fontosságúak lesznek.

A tűzoltóság közlése szerint már 32 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt balesetnek.

A vádaskodó ukrán állami propagandának egyelőre még nem sikerült megmérgeznie a kárpátaljai magyarok és szlávok együttélésének hagyományos légkörét.

A katonai jelenlét további csökkentésének ígéretével indul Nyugat-Afrikába Emmanuel Macron francia elnök.

Interjú Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszterrel az ukrajnai háborúról, és az afganisztáni tanulságokról.

Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba. Ez egy nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban – mondta a külügyi szóvivő.

Az ukrán város közelében Leopard harckocsikat észleltek a donyecki régió megbíziott vezetőjének tanácsadója szerint.

Kiszelly Zoltán: A cél, hogy Magyarország szavazati jogainak megvonásával áttérjenek a többségi szavazásra a legvitatottabb kérdésekben.

Az Egyesült Államok kormányzati szervein belül sincs egyetértés; Kína óva int a kérdés politikai megközelítésétől.

Különösen aggasztónak tartották a halálbüntetés bevezetésének tervét.

Az orosz elnök utasította az FSZB-t, hogy szigorúbban ellenőrizze az államvédelmi megrendelések teljesítését.

Az egyezmény Amerika és Oroszország között biztosítja a nukleáris arzenál kordában tartását.

Az Oroszországi Föderáció által alapított kitüntetést 1994. március 2-től adományozhatja az ország elnöke.

A Danube Institute rendezvénye rámutatott, megalapozatlanok a hazánkat érő, antiszemitizmussal kapcsolatos vádak.

Kína mellett a Vatikán is összeállította, hogyan és milyen feltételek mellett érhetne véget a háború.

Több lakóház dőlt romba és egy óvoda épülete megrongálódott.

Az orosz és az azeri külügyminiszter bírálta kedden, hogy az Európai Unió polgári missziót (EUMA) telepít az örmény–azerbajdzsán határ örmény oldalára.

Többen kiakadtak az amerikai elnökre, amiért a fehéreket becsmérelte.

Az orvosok szerint a hollywoodi sztár már soha nem fog felébredni.

Matteo Piantedosi jelentős eredménynek nevezte, hogy az év eleje óta 21 ezer illegális bevándorló vízre szállását akadályozták meg a líbiai hatóságok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

A nagypehelysúly vitathatatlan bajnoka, Naoya Inoue szombat este szorítóba lép Rijádban.

Visszatekintés az év hatodik hónapjára.

A sérüléssel bajlódó Bánhidi Bence az állapotáról is beszélt, szerinte képes Eb-elődöntőbe jutni a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.