A kínai technológia, ami ellen az amerikai légvédelem is hatástalan lehet
A projekten dolgozó mérnökök szerint soha nem fogják „erős ellenféllel” szemben bevetni.

A projekten dolgozó mérnökök szerint soha nem fogják „erős ellenféllel” szemben bevetni.

Berlinben politikai harc bontakozott ki egy béketüntetés miatt.

A beteget szállító mentőrepülőgép Nevada államban zuhant le péntek éjszaka.
A projekten dolgozó mérnökök szerint soha nem fogják „erős ellenféllel” szemben bevetni.

Berlinben politikai harc bontakozott ki egy béketüntetés miatt.

A beteget szállító mentőrepülőgép Nevada államban zuhant le péntek éjszaka.

A francia államfő szavai szerint nyomást akar helyezni Vlagyimir Putyinra.

Közvélemény-kutatások és nyilatkozatok utalnak arra, hogy nehéz lesz az elnökjelöltségig tartó kampány.

A kínai külügyminiszter pénteken telefonon biztosította belarusz hivatali kollégáját országa támogatásáról.

Az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot – közölte a Twitteren pénteken az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége.

Az Új Ír Köztársasági Hadsereghez kötnek egy észak-írországi rendőrnyomozó elleni fegyveres támadást.

Az amerikai szenátus republikánus csoportjának vezetője szerint nem jótékonyságból támogatják Kijevet.

Az amerikai különleges erők évek óta képzik ki a tajvani haderő egységeit a szigeten.

Oroszország támogatja, az Egyesült Államok egyértelműen elutasítja Kína béketervét az ukrajnai rendezésre.

„Még nem fejezte be, amit elkezdett, és ez az, ami számít” – mondta Jill Biden egy interjúben.

A külügyminiszter Richard Quest amerikai újságíró nemzetközi hírműsorának vendége volt.

Az amerikai szerepvállalás Ukrajnában lehet a legjelentősebb törésvonal az elnökválasztás előtt.

A szakértők eleinte villámháborúban bíztak, ám a harcok továbbra sem értek véget és semmi jele annak, hogy bármelyik fél is feladná.

A tank ágyúcsöve egyenesen az épületre néz.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, Európán kívül nem értik, az európaiak miért akarnak globális háborút csinálni.

Az ukrán fővárosban több mint 229 ezer belső menekültet tartanak nyilván, köztük 40 ezer gyermeket.

A jobboldali szerb ellenzék szerint a német–francia javaslat elfogadásával az ország egyre közelebb kerül Koszovó függetlenségének elismeréséhez.

Kiderült, hogy nem olyan erősek, mint amilyennek hittük őket – fogalmazott az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.

Már januárban elindul a célzott lakhatási segítség: hiteltörlesztésre vagy önerőre is fordíthatják a közszolgálatban dolgozók.

Karácsony után sem áll meg az élet: tömeg a boltokban, dübörögnek az akciók és pörögnek a hitelek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.