MMA: a vidékiek még benyújthatják a kárenyhítő pályázatot
A pályázatokat továbbra is a beérkezési sorrendnek megfelelően, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig fogadják be.
A pályázatokat továbbra is a beérkezési sorrendnek megfelelően, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig fogadják be.
Szeptember 5-ig a Fekete Gyula vezette előzsűri választja ki a 15 továbbjutó kompozíciót.
Kásler Miklós köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar nyelv a nemzet létrejöttének, fennmaradásának legfontosabb tényezője.
A pályázatokat továbbra is a beérkezési sorrendnek megfelelően, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig fogadják be.
Szeptember 5-ig a Fekete Gyula vezette előzsűri választja ki a 15 továbbjutó kompozíciót.
Kásler Miklós köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar nyelv a nemzet létrejöttének, fennmaradásának legfontosabb tényezője.
– Hölgyeim és uraim, a színpadon a beszélgetőtársam ma: Cseh Tamás – mondta a fiatal tárcaíró csaknem húsz évvel ezelőtt.
A korábbi tervekkel szemben elmarad a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat, idén nem ünnepel a marosvásárhelyi magyarság.
Turay Ida mondja Tolnay Klárinak a filmben, hogy nem baj, ha egy férfinak van titka, a férfiak mind ilyenek, csak az a lényeg, hogy szeressen.
A Kárpát-medencei, azon belül pedig a Budapest területéhez köthető lovasíjászemlékek szolgálnak a Budapesti Történeti Múzeum legújabb kiállításának alapjául.
Igazi csemegékkel kedveskedik a tradicionális jazz rajongóinak a Müpa, amely pénteken nyitja meg újra a kapuit.
A román állam intézményei elővásárlási joguk ellenére sem tartottak igényt a Melody Szállodára.
Dombrovszky Linda a Szabó Magdához fűződő kapcsolatáról és a forgatás nehézségeiről is beszélt.
A kötet QR-kódokat használ és webes elérhetőségeket ad meg, ahol a fiatalok egyszerre hódolhatnak technika iránti rajongásuknak és információéhségüket is kielégíthetik.
Az emléklánccal idén Gémes Antos színművészt tüntették ki, a Főnix-díjat Tóth Éva és Rancsó Dezső színművész, valamint Vidák Ildikó HR-vezető vehette át.
A szervezők az eseményre várnak minden pedagógust, egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi és kereskedelmi dolgozót.
A Nemzeti Kulturális Alap kiemelten fontosnak tartja a magyar kulturális örökség digitalizálását.
Nem rendezik meg a tervezett formában a 91. Ünnepi Könyvhetet a budapesti Vörösmarty téren szeptember 17. és 20. között – tudatta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).
Az idei nyár sem telhet el Képmás-estek nélkül: a Kőfeszten is találkozhatunk a magazin értékeinek élményalapú, interaktív megjelenési formájával.
A hat vidéki és határon túli városból érkező nyolc előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat a legjobb előadásra.
Nem mondhatni, hogy a Kádár-rendszer túlságosan megbecsülte volna kiemelkedő tehetségeit.
Ajánlom mindenkinek, hogy ezekben a kétes időkben szánjon időt rá és fedezze fel a szűkebb környezetét és a környezetünkben lévő szépségeket.
Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Anyma szombat este a Sziget nagyszínpadát egy sci-fi film díszletévé alakította.
A háromnapos esemény igazi ünnep az ínyencek.
Hét év után jelentkezett új lemezzel a Good Charlotte.
Ismét tarolni fog a halál a mozikban.
Idén is megrendezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált Nyíregyházán.
Ismét szerepet kaphat A Mandalóriban.
Kid Cudi beugrott A$AP Rocky helyére, de a Szigeten nem robbant nagyot.
A programban vissza nem térítendő támogatást is igénybe lehet majd venni, egyelőre több verzió van az asztalon.
Panyi Miklós: A legfrissebb adatok is bizonyítják, hogy bőséges a kínálat a lakáspiacon a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható ingatlanokból.
Azonnal léptek az egyenruhások, eljárás indult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.