Az Újpest belga tulajdonosa nem lát okot az edzőváltásra
Roderick Duchâtelet szerint a csapat az utolsó hely ellenére csak egyszer futballozott igazán rosszul.
Roderick Duchâtelet szerint a csapat az utolsó hely ellenére csak egyszer futballozott igazán rosszul.
A pilóta nem unatkozott az Orosz Nagydíj megnyerése és a hét végén következő Török Nagydíj közötti szünetben.
Szabó Zsolt korábbi nemzetközi játékvezető szerint kollégája alapvetően jól dirigált, de könnyen adott sárga lapot.
Roderick Duchâtelet szerint a csapat az utolsó hely ellenére csak egyszer futballozott igazán rosszul.
A pilóta nem unatkozott az Orosz Nagydíj megnyerése és a hét végén következő Török Nagydíj közötti szünetben.
Szabó Zsolt korábbi nemzetközi játékvezető szerint kollégája alapvetően jól dirigált, de könnyen adott sárga lapot.
Az MTK és a Mezőkövesd jobb helyzetben van, mégis leváltotta az eddigi vezetőedzőjét.
A tavalyi színvonalat jócskán emelni tudta az első négy helyezett csapat, a rájátszás a sportág ünnepe volt.
A selejtezőcsoportot veretlenül vezető angolok először Andorra otthonában lépnek pályára.
Pintér Attila utódját egyelőre nem nevezte meg a Mezőkövesd.
A francia kiválóság először beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy el akarta hagyni klubját.
Giovanni Costantino mindössze kilenc tétmérkőzésen irányította a felnőttcsapatot.
Stine Oftedal eddig két magyar bajnoki címet és két BL-győzelmet ünnepelhetett a csapattal.
Az új női kapitány, Golovin Vlagyimir a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban készül a kézilabda-válogatottal.
Rövidesen a végéhez közeledik a naptári év, ehhez képest a Formula–1-es idénynek még koránt sincs vége.
A berliniek újabb csalódást keltő veresége után a válogatott meccsek miatti szünetben muszáj változtatni valamin.
A Sheriff után az Espanyol is borsot tört a fővárosiak orra alá. Ancelotti aggódik a csapatáért.
A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia csak felemás korláton indulhat a torna-világbajnokságon.
A harminchat éves klasszist hatszor választották meg a világ legjobbjának, mielőtt a csúcsra ért.
Sallói Dániel nem tud leállni a góllövéssel, Bolla Bendegúz is betalált a svájci bajnokságban.
Az európai kupákban csoportkörös kilencvenhat klub közül csak egyben nincs légiós. Az FC Flora Tallinn vezetőit kérdeztük.
Adolf Balázs a gyorsasági után a maratoni világbajnokságon is győzött kenu egyesben.
Kétszer vezetett, mégsem tudta otthon tartani a három pontot a Manchester City ellen a Liverpool.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő holland Verstappen futott be a második helyre.
A Dunaújváros kétszer is legyőzte az egykor szebb napokat látott szombathelyi alakulatot.
A német csapat a földbe döngölte az új-zélandi ellenfelét a klubvilágbajnokság csoportkörében.
Siklósi Gergely és Battai Sugár Katinka harmadik helyen végzett Genovában.
Egyetlen percig nem volt kétséges, melyik csapat nyeri meg a trófeát.
A The Guardian helyszínre küldött munkatársa szerint ezt az egészet sürgősen be kellene fejezni. Mindezt egy meccs után írta le az angol szakíró.
A vb-selejtezők miatt utazott haza, majd Iránban ragadt a közben kirobbanó háború miatt.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.