Egyszerre rajtol a Tour de France és a Tour de Hongrie
Remek időpontot kapott a Magyar Körverseny: augusztus 29. és szeptember 2. között kerülhet rá sor.
Remek időpontot kapott a Magyar Körverseny: augusztus 29. és szeptember 2. között kerülhet rá sor.
Így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző.
Bódog Tamással elemeztük az újrakezdés utáni első forduló történéseit és tanulságait.
Remek időpontot kapott a Magyar Körverseny: augusztus 29. és szeptember 2. között kerülhet rá sor.
Így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző.
Bódog Tamással elemeztük az újrakezdés utáni első forduló történéseit és tanulságait.
A Chicago Bullsról forgatott a sorozat kellemes szórakozás a sportesemények nélküli hetekben.
Egy magyar tornásznő feszít a tornasport vezető hírportálja, az International Gymnast Media címlapján.
Befejezi pályafutását Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel.
Erling Haaland is beleszólhat a versengésbe, ha ilyen tempóban folytatja.
– Ez az igazi futball, nem, Anti?! – verte hátba a Szívkirály Koronást a szünetben.
Az Európai Kézilabda-szövetség már közzétette a jelöltek névsorát, lehet szavazni a szezon legjobbjaira.
A német játékvezetők szerint pozitív hatással van a labdarúgók viselkedésére a koronavírus-járvány.
Hiteles szakmai grémiumot nem volt nehéz találni a Pólósok pólósa szavazás lebonyolítására.
Kovács Sarolta és Tótka Sándor is hamar átállította a fókuszt a tokiói nyári játékok elhalasztása után.
Jövő kedden a Budapest Honvéd–MTK Magyar Kupa-elődöntő lesz az első tétmérkőzés a Puskás Arénában.
Hétfő este leadta a köztévé az 1960-as Real Madrid–Eintracht Frankfurt labdarúgó BEK-döntőt.
Egyelőre az egyéni és a kiscsoportos edzéseket engedélyezték a Premier League klubjai.
A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy nosztalgikus videót az 1960-as mérkőzésről.
A NOB és a WHO partnersége 1984-re nyúlik vissza, amikor aláírták az első együttműködési egyezményt.
A német után a spanyol a második labdarúgó-bajnokság, amely komoly lépést tett a folytatás felé.
A Sopron Basket 208 cm magas kosarasáról februárban érkezett a hír, hogy szerződtetné az Indiana Fever együttese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A díszpáholyban koktélozgatás helyett 40 évesen is kirobbanó formában van Sergio Ramos és Thiago Silva.
Miután legyőzte súlyos betegségét, a San Antonio Spurs óriása nemcsak testét, de lelkét is újraformálja.
Ma eldől, a Ferencváros kivel találkozik a BL-selejtező második körében.
Jannik Sinner, Carlos Alcaraz, Novak Djokovics, illetve Iga Swiatek és Arina Szabalenka is benevezett a szokatlan tornára.
A katalánok tavaly hoppon maradtak, de ez nem szegte kedvüket.
A magyar futball egyik legnagyobb tehetsége nemet mondott a dánoknak, akik Barcelona-legendához mérik.
Az első számú kapusnak kés alá kell feküdnie, de elkezdte a munkát a csapattal.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.