Itt hagyott minket hat ország hőse, a rózsadombi George Best
Hetvenévesen elhunyt Ladinszky Attila, a Betis, a Feyenoord és az Anderlecht legendája.
Hetvenévesen elhunyt Ladinszky Attila, a Betis, a Feyenoord és az Anderlecht legendája.
„A pólósok pólósa” szavazás újabb jelöltjei: Gyarmati Dezső, Kárpáti György és a többiek.
A jelenlegi, kétségkívül különleges helyzetnek is megvan a maga szépsége, ebben is meg lehet találni a kihívást.
Hetvenévesen elhunyt Ladinszky Attila, a Betis, a Feyenoord és az Anderlecht legendája.
„A pólósok pólósa” szavazás újabb jelöltjei: Gyarmati Dezső, Kárpáti György és a többiek.
A jelenlegi, kétségkívül különleges helyzetnek is megvan a maga szépsége, ebben is meg lehet találni a kihívást.
Barcelona férfi kosárlabdacsapatánál két hónap karantén után a játékosok elkezdték az edzéseket.
Brit sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United megegyezett az Olympique Lyonnal Moussa Dembélé átigazolása ügyében.
A Mol Fehérvár korábbi trénere, a szerb Marko Nikolics lett a Lokomotiv Moszkva vezetőedzője.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tanácskozása pozitív volt.
Három év után távozik a Royal Antwerp labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Bölöni László.
Marosi Ádám 36, az ifjú titán, Gáll András 16 esztendősen szövögeti az olimpiai álmait.
Christiant biztatta az édesapja, hogy egy napon Olaszországban futballozik majd. Ma az Inter játékosa.
Szerda éjjel, egy nappal a 76. születésnapját követően távozott a Vasas örökös bajnoka.
A filmvilág leghíresebb színésznőinek korábbi videójából merítettek inspirációt pólósaink.
A 24 éves válogatott kosárlabdázó, Perl Zoltán újabb hároméves szerződést ír alá a bajnoki címvédőhöz.
A spanyol versenyző eddig 102 futamon indult, legjobb eredménye 2019-ből egy harmadik hely.
Lénárt Ágota sportpszichológus szerint jól tanulható az alkalmazkodás és a gyors váltás képessége is.
Hatfős társaságban, barátaival, barátnőjével és testvérével biliárdozott otthon szerda hajnalban a Tottenham labdarúgója.
1988-as olimpián, a hazai pólós társadalom feljajdult: 1924 óta először nem nyertünk érmet, itt a vég!
Edzőt keres a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő dunaszerdahelyi DAC csapata.
A Ferencváros 45 évvel ezelőtt elért eredménye labdarúgásunk aranybetűkkel írt lapjaira tartozik.
Szűcs Lajos elnököt leszámítva távozik a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) teljes elnöksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csak az első selejtezőkörben dől el, hogy hová kell utaznia a Fradinak.
A wimbledoni rendezők éberek voltak, az illető nem léphet be a tenisz szentélyébe.
A BL-selejtezőre készülő zöld-fehérek tovább erősíthetik keretüket.
A Győrnek és a DAC-nak ugyanaz a tulajdonosa: Világi Oszkár.
Sorsoltak az angol labdarúgó Premier League 2025/2026-os idényére.
Nem a klubvilágbajnokság az egyetlen futballtorna, amely júniusban zajlik.
Varga Zsolt, a férfi-vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya vallott a korábbi barátról, csapattársról.
Újabb 141 vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor 1+1 KKV beruházásélénkítő támogatási program keretében.
Szenátusi meghallgatás indult Joe Biden volt elnök mentális állapotának eltitkolásáról.
A Medián kamu közvélemény-kutatásával egyebek mellett az adatgyűjtési botrányról is igyekezett elterelni a figyelmet Magyar Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.