Hisztéria kíséri a forintárfolyamot
Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését.

Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését.

Magyarország és Németország ma egyenjogú partnerek, NATO-szövetségesek és barátok az egyesült Európában. Ki merte volna ezt remélni harminc évvel ezelőtt?

„Kell még mondanom valamit, Ildikó?” – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén.
Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését.

Magyarország és Németország ma egyenjogú partnerek, NATO-szövetségesek és barátok az egyesült Európában. Ki merte volna ezt remélni harminc évvel ezelőtt?

„Kell még mondanom valamit, Ildikó?” – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén.

Az osztrák választók nem az ellen szavaztak, amit a szabadságpárt képvisel, hanem sajnos az ellen, amit Strache művelt. A morális kérdések itt felülírták a párttal kapcsolatos szimpátiát.

Folyamatosan fertőzik a levegőt, ködösítenek. Aztán október 13. után másnap reggel egy erőteljes huzattal átszellőztetjük utánuk az önkormányzat épületét, az országot.

Csak úgy tudták a hazánkkal szembeni határozathoz a szükséges szavazatarányt produkálni, hogy a tartózkodó voksokat jogellenesen figyelmen kívül hagyták.

Rejtély, hogy a haladók mit gondolnak valójában a haladásról. Elvileg minden változik, csak a klímának nem szabadna. Már csak az a kérdés, melyik ponton kell fixálni a klímát?

A patthelyzetet egy új választás talán feloldhatná, de a parlament ezt az opciót is elutasította, egymás után kétszer is. Miniszterelnök legyen a talpán, aki egy ilyen testülettel együtt tud működni!

A Fidelitas, mint Magyarország legnagyobb és legjobban szervezett politikai ifjúsági szervezete több módon is kiveszi részét a választási kampányból.

A globális piac az uralma alá akarja vonni az államot, legújabban pedig ehhez a harmadik szereplőt, a civil társadalmat is megpróbálja bekebelezni és az állam ellen fordítani.

S ha már egyszer fásítás, akkor nem ám üres PR-fogás, egész erdőket akart. Hatvanéves az UEFA, ültessünk hát hatszázezer csemetét a tizenkét helyszínen! Igen, hatszázezret.

Az asszony könnyei ma a migrációval küszködő Nyugat. Ahol nem szabad félni, ahol nem szabad szomorúnak lenni, ha félmeztelen muzulmán férfiak az ablakuk alatt csapkodják a mellkasukat.

Két napja az az érdemi kérdés, ki lesz az ellenzék új budapesti főpolgármester-jelöltje. Illetve lesz-e egyáltalán, aki Karácsony Gergely helyére lép, akit odalöknek?

A titkosszolgálatok nem dőlhetnek be jól hangzó és csábító újításoknak, mert ez egyben csapda is lehet számukra, ha nem eléggé megfontoltak.

A legnagyobb ellenzéki hírportál a legaljasabb, legátlátszóbb, legnyilvánvalóbb politikai okból képes volt lerángatni önmaga mellé, a mocsokba egy beteg kisgyerek nevét éppúgy, mint az adakozóét.

Október 13-a tétje az is, hogy falusi közösségeink bölcsessége elég lesz-e a legrátermettebb, legérettebb és legígéretesebb jelöltek felismerésére.

Az EU fölhevült politikai légkörében kibontakozott jogállamiság-vita a jogtörténeti sokszínűséget tagadja és vonja kétségbe, s ez hosszabb távon annak meggyengülését, sőt felbomlását is eredményezheti.

Az álhírterjesztés öngól. Ugyanis ha az illető elhiszi, amit hirdet, akkor olyan mértékben gyanútlan és hiszékeny, hogy alkalmatlan bármiféle közfeladat ellátására.

Már régóta nem írtam Tamás Gáspár Miklósról, akit a magyar gondolkodás pandamackójának szoktam becézni. Bevallom, egyre inkább fárasztó olvasmánnyá válik.

Le kell szögeznünk, hogy a balliberális ellenzéki sajtó sokszor rosszindulatú, rossz szándékú, az ország érdekeit sértő híresztelései ellenére a német–magyar gazdasági kapcsolatok kiválóak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Megnyitják majd az épületet az utasok előtt.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.

Új korszak kezdődik az adatvezérelt ellenőrzésekben.

A kőolaj esetében két évtizedes rekord dőlt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.