Mindig a labda elé tette a kezét

Kapustól hatalmas bravúr a Magyar Nemzet által indított Pólósok pólósa szavazáson bekerülni az első tízbe – ez egyedül Molnár Endrének sikerült, akit nem véletlenül tartanak minden idők legnagyszerűbb vízilabda-kapusának. A 74 éves sportember pályafutása különböző korokon ívelt át, de ami a legfontosabb, utánozhatatlan humorérzékét mindvégig megőrizte.

A legendás pólóskapus szerint a müncheni ötkarikás játékokon nem volt meg az összhang a kispadon Fotó: Bach Máté

– 1967-ben már az év vízilabdázója volt!

– Biztos sokba került ez nekem…

– Csak azért mondom, mert utoljára, ötödször 1980-ban nyerte el ugyanezt a díjat. És közben tizenhárom évig ott volt a csúcson.

– Csúcsközelben, az újságírók szerint. Mázlim volt, hogy egy olyan csapatba kerültem a mexikói olimpia után, a Szpariba, amelyik nem tartozott a legerősebbek közé, ennélfogva rengeteg lövés jött a kapumra. Mexikóban pechünk is volt, de nem lehet arra fogni. A csoportban összekerültünk az oroszokkal, és Markovits Kálmán azt mondta, hogy ha törik, ha szakad, meg kell vernünk őket. Győztünk is 6-5-re, de a nehezebb elődöntőbe kerültünk, a jugók ellen, akiktől kikaptunk, ellenben az olaszokat simán vertük volna, mint ahogy a bronzmeccsen le is léptük őket 9-4-re Felkai Róka hét góljával.

– Tartott valakitől az ob I-ben? Gyarmati Dezső ellen még játszott?

– Nem, Dezső azt mondta, hogy ő azért hagyta abba, mert meglátott engem a kapuban…

– Mi volt a módszere a kapuban?

– Mindig a labda elé kellett rakni a kezem. Nem mindig sikerült, de többnyire. Próbáltam úgy irányítani védői­met, hogy az nekem jó legyen. Sokat is gyakoroltuk a blokkolást, önös érdekből.

– A müncheni olimpiát meg kellett volna nyerniük.

– Azt meg, de nem volt összhang a kispadon. Rajki Béla bácsi volt a szövetségi kapitány, ott ült mellette Gyarmati Dezső és még Gyurika, Kárpáti György is. Alig fértek el a cserék. Mindhárman hozzá akarták tenni a magukét a sikerhez. Volt az a szabály, hogy három büntetőpont után végleg el kellett hagyni a medencét. Az utolsó negyedben voltunk az oroszok ellen, Szívós Pistának már volt két bunkója, és Dezső kiszedte a vízből, nehogy kipontozódjon. Aztán a nagy izgalomban Gyuri visszaküldte. És abban a pillanatban befújták a harmadik kiállítást Pistának! Na, ki is tört a balhé a kispadon, akkor még 3-1-re vezettünk, a vége 3-3 lett, ezüstérem.

A legendás pólóskapus szerint a müncheni ötkarikás játékokon nem volt meg az összhang a kispadon
Fotó: Bach Máté

– De Montrealba már esélyesként mentek.

– Mindenhová esélyesként mentünk, de Montreal előtt már nagyon győzni akartunk. 1973-ban Belgrádban végre megnyertük a vb-t, és valóban esélyesként mentünk ki. Montreal szerencsésen alakult, az utolsó meccsnek a románok ellen nem is igazán volt tétje, addigra olimpiai bajnokok voltunk.

– Emlékszem, akkor nem volt önöknél népszerűbb ember az országban.

– Hát most is népszerűek a pólósok, mindig is azok voltunk. Jó volt pólósnak lenni. Én itt kezdtem, a Csasziban, ahol most beszélgetünk, nekem ez volt a szülőszoba. A Szigetnek más volt a miliője, a feleségemmel is ott ismerkedtem meg. Mindegy… A montreali aranyérmünkért annyi pénzt kaptunk, hogy egy fél Zsigulit tudtunk venni belőle.

– Cservenyák Tiborral hogyan osztották be a meccseket egymás között?

– A mérkőzések előtt a kapitány az aktuális formától függően jelölte ki, melyikünk véd. Jól megvoltunk, mostanában is hetente, kéthetente felhívjuk egymást. Ő kint él Svájcban, de Kenesén van egy kúriája, nekünk meg mellette egy lakásunk, összejárunk. Egyébként figyelem a mai pólót is, jók vagyunk, akár meg is nyerhetjük az olimpiát. Mindhárom unokám vízilabdázik, a legnagyobb a III. kerületben, a középső a SOTE-be jár, a legkisebb, a nyolcéves pedig a KSI-be, egyébként mindhárman ott kezdték. Én viszem be reggelente a Szigetre, hát valami elképesztő gyerektömeg van ott! A pekingi olimpia előtt Gergely Pista megkért, hogy segítsek neki a felkészülésben, és amikor először lementem az uszodába, nem láttam a vizet! Különösen az UTE-t figyelem mostanában, lenyűgöző, amit Benedek Tibi művelt a srácokkal. Nagyon nagy veszteség a halála, miként Gyurikáé is. A magyar vízilabda két géniusza szinte egyszerre hagyott itt minket… Gyuri egy betelejesült, nagyszerű élet végén, Tibi pedig – ami a legszörnyűbb – élete teljében, fantasztikus sikerekkel a háta mögött és nagyszerű tervekkel a jövőre nézve. Soha nem fogjuk elfelejteni, amit ők ketten a vízilabdáért tettek.

– Mit szól a mai kapusokhoz?

– Hála istennek, ezen a téren sohasem voltak gondjaink. Mindketten nagyon jók, Nagy Viktor és Vogel Soma is, sőt Kardos is, aki most kiment Franciaországba. Kapusfronton jól állunk.

– És ön hogy áll?

– Egész jól! Egyszer már meghaltam, három éve volt egy nyílt mellkasi szívműtétem. Ezenkívül nyithatnék egy színesfém-kereskedést, ugyanis mindkét térd- és csípőízületemet kicserélték, és a gerincemben is vannak csavarok, pántok. Szóval: nem panaszkodom!