Magyar világcsúcstartó, akit a francia sztárok is tiszteltek

Kiss László világcsúcstartó: világbajnokságon senki sem szerzett még hét perc alatt három gólt, ráadásul ő ezt csereként beállva tette meg Salvador ellen 1982-ben. Három évvel később Franciaországba szerződött, a Montpellier futballistája lett, éppen akkor, amikor az ország futballja az 1984-es Eb-arannyal berobbant a világ szűk elitjébe. A 65 éves, 33-szoros válogatott csatárral erről az időszakról beszélgettünk a szombati magyar–francia mérkőzés apropóján.

Budapest 20150213 Labdarúgás 2015 Utánpótlás U18 UTE Újpest Kecskemét KTE felkészülési mérkőzés Kiss László Fotó: Mirkó István Nemzeti Sport Fotó: Mirkó István

– Miért éppen Franciaország?

– A magyar futballisták akkoriban még nem vágytak a Bundesligába vagy más rakkolós bajnokságba. A francia futball viszont vonzó lehetett a számunkra, mert ott a játékon volt a hangsúly. Ugyanez igaz volt Belgiumra és Hollandiára is, nem véletlenül játszott a nyolcvanas években sok magyar labdarúgó ezekben az országokban. Velem együtt ment Montpellier-be Törőcsik András, de francia klubhoz szerződött Burcsa Győző, majd Garaba Imre, Kovács Kálmán, Bognár György és Nagy Antal is.

– Bizalommal fogadták a magyar futballistákat?

– Az nem kifejezés. A Montpellier edzője a sokszoros válogatott Michel Mézy volt, aki elhívott minket egy bemutatkozó beszélgetésre a tengerpartra. Egyszer csak elővett egy mezt, amely Bene Ferencé volt egy hetvenes években játszott magyarok elleni meccsén, azután cserélte el, és azt mondta, ez az egyik legbecsesebb ereklyéje. Tettem egy próbát, elkértem tőle, de gyorsan elrakta, hallani sem akart róla.

Kiss László (balra) a Vasas játékosaként hívta fel magára a franciák figyelmét
Fotó: MTI/Németh Ferenc

– Voltak itthon is ismert csapattársai?

– Kettőről biztosan mindenki hallott. Az egyik a későbbi világbajnok játékos majd szövetségi kapitány Laurent Blanc. Ő fiatalon még nem védő volt, hasonló posztot töltött be, mint itthon Nyilasi Tibor, nevezzük támadó középpályásnak, és rugdosta is gólokat. A másik pedig Roger Milla, a kameruni válogatott élő legendája, aki a játékosság megtestesítője volt, mindig a legszebb megoldásokat kereste. Hozzáteszem, olyan tökéletesen gyönyörű emberi testet, mint az övé, azóta sem nagyon láttam, ha nő lennék, biztosan beleszerettem volna.

– Mitől fejlődött hirtelen és nagyot a francia futball a nyolcvanas évekre?

– Játékosként erre nem volt igazán rálátásom, szerintem apróságok sokasága hajtotta előre. A játékosok például nálunk három kategóriába tartoztak. Az amatőrök csak prémiumot kaptak, a félprofik egy ottani átlagos fizetés mellé vehettek fel prémiumot jó szereplés eseten, és persze voltunk mi, a profik. Elmondani is nehéz, hogy a félprofik mennyit dolgoztak, hajtottak az edzéseken és a meccseken, hogy egy kategóriával feljebb léphessenek, és úgy négyszeres jövedelemhez jussanak. Az orvosi háttér, a táplálkozás tudatossága engem lenyűgözött, mondjuk szerencsém volt, mert szeretem a halat. Az elnökünk szemétszállítással foglalkozott az országban és Algériában, és a volt játékosainak a nyolcvan százaléka nála dolgozott. Minden részletre odafigyeltek, ami nekem itthonról érkezve teljesen újdonság volt.

– A labdarúgók között már akkor is sok volt a gyarmati származású?

– Igen. Nálunk csak két színes bőrű futballista játszott, de arab több is akadt a csapatban különböző országokból. Fontos a származás szó, mert azok a fiúk zömmel már ott születtek, az anyanyelvük a francia volt, és franciának is vallották magukat.

Szívesen játszana újra egy világbajnok csapat ellen
Fotó: Mirkó István

– A válogatott azóta stabilan tartja magát a világ élvonalában, amit többek között az azóta megszerzett két világbajnoki és egy Európa-bajnoki cím is bizonyít. Ennek mi lehet a titka?

– Az, hogy megőrizték a filozófiájukat, a futballjuk sajátosságait, de közben lépést tartottak a világ labdarúgásának a változó igényeivel. A játékosságra törekednek most is, ám erőteljesebbek, fizikálisan is képzettebbek, mint korábban voltak, és technikailag pedig hatalmasat fejlődtek.

– Szombaton éppen velük játszik a magyar válogatott. Edzőként mit mondana, hogyan lehetne megfogni őket?

– Először is, jobban szeretnék játszani ellenük, mint taktikát megfogalmazni. Én a spanyolországi világbajnokságon futballozhattam regnáló világbajnok ellen, ez az üstökösként felemelkedő Maradona által vezérelt Argentína volt, tehát tudom, milyen nagyszerű érzés. Különösebb beszédet nem tartanék, elég lenne annyi, hogy becsüljék meg ezt a kivételes napot, amikor ilyen páratlanul csodás közönség előtt, hazai pályán a világbajnok ellen futballozhatnak, a többit pedig rájuk bíznám. Azt biztosan nem mondanám, hogy essünk nekik, mert a labdakihozataluk annyira magabiztos és elegáns, hogy előretartott kardba szaladnánk bele, és különösen Kylian Mbappénak nem adnék helyet futásra. Hasonló mérkőzésre számítok, mint amilyent játszottunk a portugálokkal, hihetetlenül jó csapatmunkával lehet keresnivalónk, ebben pedig jók a mi játékosaink. És persze nagyon reménykednék a szerencsében is…