Hosszú Katinka éremért utazott Tokióba, ám a háromszoros olimpiai bajnoknak ez nem jött össze. A 400 méteres vegyesúszásban az ötödik helyen végzett, míg 200 méter vegyesen hetedik lett. A 200 méteres pillangóúszás előfutamától visszalépett, 200 méter háton pedig nem jutott be a döntőbe, összesítésben csupán a 20. helyen végzett. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a májusban Budapesten rendezett Európa-bajnokságon 400 méter vegyesen aranyérmet szerzett, 200 méteres pillangón ezüstérmes lett Kapás Boglárka mögött, s 200 vegyesen harmadikként zárt. Az éves teljesítményét nézve, ha jócskán el is maradt attól, amit a nagyközönség és ő is várt, az Év sportolója-szavazás tízes listájára éppenséggel „becsúszhatott” volna, de az MSÚSZ elnöksége már az első körben „kiszavazta”.
Tavaly a férfiaknál a labdarúgó Szoboszlai Dominik, a nőknél az Európa-bajnok cselgáncsozó, Karakas Hedvig lett az év legjobb magyar sportolója – most egyikük sincs a legjobb tízben. Karakas az olimpián már a 32 között, az első meccsén kikapott, így gyorsan kiesett, a férfiaknál pedig most kétségkívül nagyon nehéz volt már a listára is felkerülni, a kajakozó Varga Ádámnak – aki Tokióban 1000 méteren Kopasz Bálint mögött végzett a második helyen –, valamint a nyílt vízi úszó Rasovszky Kristófnak ez olimpiai ezüstéremmel sem sikerült! S ha elszakadunk a nyári sportágaktól: Liu Shaoang Magyarország első összetett világbajnoka lett rövid pályás gyorskorcsolyában, emellett 500 méteren is világbajnok lett, 1000 méteren és a váltóval pedig egyaránt vb-ezüstöt szerzett.
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke pénteken az M4 Sport Sporthíradóban ismertette az elnökség által összeállított tízes listákat. Az MSÚSZ tagjai meg is kezdhették a szavazást, s december 28-án sajtótájékoztatón jelentik be, hogy kategóriánként kik kerültek be az első háromba. Szöllősi György emlékeztetett rá, hogy tavaly a pandémia miatt nézők nélkül kellett megrendezni a gálát, de úgy készülnek, hogy január 6-án ezúttal nézők is jelen lehetnek majd a Nemzeti Színházban a díjkiosztón, amelyet az M4 Sport élőben közvetít. Ugyancsak a gálán kerül sor az Életműdíj átadására. A fogyatékos sportolók esetében felkért szakemberek, szakírók döntenek a legjobbakról, az év legemlékezetesebb sportpillanatára pedig a későbbiekben az M4 Sport internetes oldalán lehet majd szavazni.