Nem kérdés, hogy a pekingi téli olimpián leginkább a számunkra több éremesélyt kínáló rövid pályás gyorskorcsolya versenyeit figyeljük – ki ne tudná, hogy férfiváltónk négy éve Phjongcshangban megszerezte Magyarország első aranyérmét az ötkarikás játékokon. S a mieink már a megnyitóünnepség másnapján jégre léptek: a szombati programban előbb a női 500 és férfi 1000 méter előfutamai szerepeltek, majd az olimpián most debütáló 2000 méteres vegyesváltóban a negyeddöntő, az elődöntő és a döntő is, stafétánk pedig a világkuparangsor harmadik helyezettjeként a dobogót célozhatta meg.
De előtte egyéniben kellett venni az első akadályokat. A lebonyolítás női 500-on és férfi 1000-en ugyanaz: a kvótát szerzett 32 versenyzőt nyolc négyfős futamba sorolták, ezekből az első kettő, valamint időeredménnyel legfeljebb még négy versenyző juthat tovább a negyeddöntőbe, a legjobb húsz közé, s folytathatja majd hétfőn, amikor kiosztják az érmeket is. (Amennyiben valakit a zsűri juttat tovább, mert továbbjutó helyen haladva szabálytalanság áldozata lesz, akkor időeredménnyel kevesebben léphetnek a következő körbe.)
A kvalifikációs eredményeink alapján a nőknél az egyéni számokban (500, 1000 és 1500 méter) két indulónk lehet, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia, s 500-on előbbi kanadai, amerikai és lengyel; utóbbi kínai, orosz és francia riválissal került egy futamba. Férfi 1000-en a maximális három indulóval szerepelhetünk Pekingben: két olimpiai bajnokunk, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor mellett a Phjongcshangban 1000 méteren még amerikai színekben ezüstérmes Krueger John-Henry révén.
A férfiaknál a mieinket a világ legjobbjai között jegyzik, amit a kvalifikációban is igazoltak, és a világkuparangsorban elfoglalt helyeiknek köszönhetően az első körben könnyebb sorolást kapnak.
Most 1000 méteren Liu Shaoang olasz, lett és ausztrál, Liu Shaolin olasz, belga és amerikai, Krueger orosz, japán és török korcsolyázóval került össze. S jegyezzük meg, hogy az olimpián Liu Shaoang viseli az 1-es sisakszámot, Liu Shaolin pedig a 2-est, mivel a tavalyi, dordrechti világbajnokságon az összetettben ők végeztek az első és a második helyen. Igaz, azt se hallgassuk el, hogy a világelitből a dél-koreaiak és a kínaiak nem voltak ott a vb-n.