Míg Emery lelkesen nyilatkozott a Villarrealra váró kihívásról, a sárgák egyik kulcsembere, Étienne Capoue elborzadva néz elébe a szigetországi ütközetnek.
– Az Anfield igazi pokol, ezt ki kell mondanom. A legrosszabb stadion, amelyben Anglián belül jártam. Legyen szó az atmoszféráról, a játékstílusukról – olyan, mintha kilencven percre a pokolba költözne az ember – érzékeltette a korábban a Tottenhamet és a Watfordot is megjárt középpályás.
A Liverpool tapasztalt róka Európa legfontosabb kupasorozatában, hatszor megnyerte azt, tizedik alkalommal juthat döntőbe, az elmúlt öt idényben harmadszor. Százszázalékos teljesítménnyel végzett a Milant, az Atléticót és a Portót magába foglaló „halálcsoport” élén, majd az Inter elleni nyolcad- és a Benficával szembeni negyeddöntőn is az első meccsen eldöntötte a továbbjutás sorsát (2-0, valamint 3-1), így a visszavágón egy vereség (0-1) és egy döntetlen (3-3) is belefért neki.
A Vörösök Angliában is brillíroznak, a Premier League-ben – egypontos lemaradással a Manchester City mögött – a második helyen állnak, a ligakupát megnyerték, a FA-kupa döntőjében a Chelsea-vel csapnak össze. Az angol gárda tíz mérkőzés óta veretlen, idén csak az Intertől kapott ki, ráadásul Roberto Firminón kívül sérültjei sincsenek. A brazil támadó viszont egyébként is egyre kevesebb játéklehetőséghez jut a Mohamed Szalah, Sadio Mané, Diogo Jota, Luis Díaz négyes mellett. Emerynek nehezebb lesz pótolnia a Villarreal egyik gólfelelősét, Gerard Morenót, aki a múlt kedden, a Valencia ellen 2-0-ra megnyert találkozót izomsérülés miatt hagyta ki, és a vezetőedző elmondása szerint várhatóan ezúttal sem lesz bevethető. Az angolok is 2-0-val tudták le legutóbbi, múlt vasárnapi meccsüket, az Everton legyőzése után így jóval kevesebb idejük jutott a BL-felkészülésre, mint szerdai ellenfelüknek. Az önbizalmuk viszont a fellegekben lehet: kilenc nap alatt a városi rivális mellett mindkét manchesteri gárdát megverték.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!