A három Lucz nővér közül Dóra a legidősebb. Öt éve, 2017-ben robbant be a nemzetközi élmezőnybe, amikor kétszáz méteren egyesben és a négyessel ötszázon is Európa-bajnok lett. Ezt a sikert évekig nem követte újabb kiemelkedő eredmény, miközben Noémi és Anna is egyre jobb kajakos lett. Noémi hagyott fel a versenyszerű kajakozással a leghamarabb, most követi őt Dóra is, aki pedig tavaly ismét a csúcs közelébe ért, az Eb-n győzött a sprinttávon, az olimpián pedig hatodik lett. Az olimpia után sokáig vívódott, hogy folytassa-e a párizsi olimpiáig, végül úgy döntött, hogy befejezi a sportkarrierjét.
Csak részben kezd új életet Németországban, hiszen már öt éve tart a kapcsolata a szintén kiváló kajakos, kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Tom Liebscherrel, akivel áprilisban összeházasodtak.
– Különböző versenyeken találkoztunk már, aztán 2017 őszén egy szingapúri edzőtáborban lettünk partnerek. Akkor ismerkedtünk meg jobban. Ezt követte négyévnyi távkapcsolat. Mindkettőnknek megvoltak a céljai a sportban, de a párkapcsolatot is nagyon komolyan vettük, igyekeztünk minél többet találkozni – két-, három-, négyhetente azért sikerült is, vagy Magyarországon, vagy Németországban. Arról is gondoskodtunk, hogy ilyenkor is mindketten edzésben maradhassunk. Hittünk benne, és akartuk is, hogy működjön a kapcsolat, és mi ilyenek vagyunk: ha valamit akarunk, akkor az úgy is lesz.
A tokiói olimpia után kiköltöztem Tomhoz Drezdába, a barátaival is jóban vagyok, és a saját társaságom is kezd kialakulni, nem érzem magam egyedül. Április végén házasodtunk össze
– mesélt a kapcsolatáról Tom Liebscherrel Lucz Dóra a Nemzeti Sportnak. Immár házastársakként is gyakran távkapcsolatban élnek, hiszen Liebscher továbbra is kajakozik, készül az idei világ- és Európa-bajnokságra.
Lucz Dórának máig kicsit fájó pont, hogy Tokióban hatodik lett, jobb eredményt szeretett volna elérni.
– Ha az ember elutazhat az olimpiára, nem azért megy ki, hogy hatodik legyen. Amikor viszont ez megtörtént, és még időm sem volt felfogni, mi, miért és hogyan alakult így, már tereltek is a sajtó, a média elé, és mindenki erről faggatott, ez nehéz helyzet volt... Ilyenkor az ember csak próbál nem hülyeséget mondani. A futam alatt én mindig csak magamra koncentrálok, nem tudom, hogy a többiek mit csinálnak... És Tokióban is kis különbségek döntöttek... Egyébként a mai napig nem vagyok elégedett, de visszagondolva, már az is hatalmas tett volt, hogy ilyen erős magyar mezőnyből kijutottam az olimpiára – elevenítette fel a tokiói történéseket, majd rögtön azzal folytatta, nehéz volt meghozni a döntést, hogy felhagy a versenysporttal:
– Hosszú folyamat végén jutottam erre a döntésre. Sok kérdőjel maradt bennem az olimpia után, és hiába vágtam bele, teljesen egymagam voltam. Idehaza is nehéz lett volna egyedül, de külföldön, ahol teljesen kilógok a sorból, nem mondom, hogy lehetetlen küldetés, mégsem éreztem magamban az erőt és a motivációt. Túl magas akadálynak láttam ahhoz, hogy átugorjam. Mérlegeltem, hogy mi lesz nekem a legjobb, de azt mondhatom, nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Vannak nehéz időszakok, például amikor versenyek zajlanak. Imádtam versenyezni. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még ilyen periódusok, például ha a civil életben valami éppen nem úgy megy, ahogyan szeretném.Viszont sportolni bármikor lehet, akár egy futás is fel tud vidítani. Egyébként máris érzem az előnyét annak, hogy elmondhatom magamról, olimpikon vagyok. Például munka- vagy gyakorlatkeresésnél az önéletrajzomba beírtam, és a jelenlegi pozíciómban nagyon értékelték.
