Pedig az amerikai teniszező idén még nem vert meg a top 10-ben jegyzett játékost, és életében mindössze másodszor jutott negyeddöntőbe Grand Slam-tornán. A 2019-es Australian Openen a legjobb nyolc között éppen Nadal állította meg, sima háromjátszmás meccsen.
Nem csoda, hogy Tiafoe, akitől egyébként extravagáns ünnepléseket szoktunk meg, most hitetlenkedett a találkozó lezárása után, a New York-i közönség ujjongása közepette.
Nadal idén megnyerte az Australian Opent, majd a Roland Garrost is, huszonkét Grand Slam-trófeájával immár egyedüli rekorder a férfiak között, ugyanakkor New Yorkban nem tudta növelni előnyét a huszonegy sikernél járó Novak Djokoviccsal szemben. A spanyolnak idén a Tiafoe elleni az egyetlen veresége Grand Slam-tornán, hiszen Wimbledonban az elődöntő előtt, sérülés miatt lépett vissza.
Bár trófeát nem nyer, a világelsőséget 2020 februárja után még visszaszerezheti a spanyol. Az már biztos, hogy Danyiil Medvegyev nem tartja meg éllovas pozícióját az ATP-rangsorban, de Casper Ruud és Carlos Alcaraz még borsot törhet a spanyol legenda orra alá. Utóbbi öt játszmában győzte le a 2014-es US Open-bajnok Marin Cilicet, így már a negyeddöntőbe sem jutott be korábbi Grand Slam-bajnok. A US Openen két éve Dominic Thiem, tavaly Danyiil Medvegyev szerezte meg karrierje első GS-trófeáját, a sor idén is folytatódik.
Tiafoe következő ellenfele Andrej Rubljov lesz, akinek szintén a negyeddöntős szereplés a csúcsa GS-tornán, ebben a fázisban 0-5 a mérlege. Jannik Sinner huszonegy éves korára pedig elmondhatja magáról, hogy immár a négy nagy torna mindegyikén eljutott a legjobb nyolc közé – ennél tovább ő sem menetelt egyetlen alkalommal sem, de ugyanez igaz következő ellenfelére, Alcarazra is, akit Wimbledonban legyőzött az olasz játékos.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!