Történelmi német bukás a négy évvel ezelőtti vb-n + videó

A Magyar Nemzet az idei katari vb nyitányának napjától egészen a döntőig mindennap felidéz egyet a labdarúgó világbajnokságok immár 90 éve íródó történelmének néha kacagtató, néha meghökkentő és néha bizony tragikus pillanatai közül. A négy évvel ezelőtti, akkor történelmi német bukás a most zajló vb-n akár már vasárnap este megismétlődhet.

Juhász Attila
2022. 11. 27. 7:50
null
FBL-WC-2018-MATCH43-KOR-GER Fotó: ROMAN KRUCHININ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy évvel ezelőtti, oroszországi világbajnokságra címvédőként, négyszeres győztesként érkezett a német válogatott.

A Nationalelf bemutatkozása nem sikerült valami fényesre, első meccsükön a legendás mexikói kapus kivédte a szemüket, de azt az 1-0-s vereséget akkor sokan betudták egyfajta torna eleji formának, mondván, hogy majd úgyis belelendülnek Kroosék.

A svédek elleni második találkozó ezt látszott alátámasztani. Ezen a mérkőzésen éppen a Real Madrid klasszisa lőtt egy gólt a ráadásban, amellyel vesztett helyzetből fordított és gyűjtötte be a három pontot Joachim Löv együttese.

Ezek után mindenki azt gondolta, hogy Németország a csoportkör utolsó fordulójában könnyedén legyőzi majd a koreaiakat is, biztosan továbblép a nyolcaddöntőbe. Nem ez történt.

A németek teljesen meddő támadójátéka azt eredményezte, hogy Ochoa után Cso kapuját is képtelenek voltak bevenni, slusszpoénként pedig a Koreai Köztársaság együttese a meglehetősen hosszúra nyúlt ráadásban két gólt is lőtt Manuel Neuernek. El lehet képzelni, hogy milyen döbbenet ülte meg a Kazany Arénát 2018. június 27-én!

A nullatalálatos teljesítménnyel elszenvedett vereség és a váratlan gyors kiesés után a német sajtó nem fukarkodott a bírálattal. Lassú, tehetetlen futballról, történelmi vereségről, történelmi szégyenről írtak, a Kicker egyenesen odáig ment, hogy ez történelmi összeomlás volt és szerintük mindent ki kell vizsgálni a fiaskó után.

A kemény bírálatok teljesen jogosak voltak, tekintettel arra, hogy

a német válogatott történetében addig még soha nem fordult elő, hogy egy világbajnokságon nem jutott tovább csoportjából.

Hogy ez a bizonyos követelt vizsgálat mennyire lehetett mélyreható, azt nem tudhatjuk, de az tény, hogy a németek a most zajló vb-t is egy kínos vereséggel kezdték Japán ellen, és ha vasárnap este a Costa Ricának egy laza hetest hintő spanyolok ellen nem következik be egy feltámadás, akkor a 2018-as kudarc megismétli önmagát.

Csak az akkor már nem lesz történelmi, és a mostani tiltakozós, politizáló, szivárványos üzenetekben elvesző német válogatott kiesése miatt kevesebben fognak könnyeket hullatni!

Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022

Borítókép: Koreai öröm és német bánat a Kazany Arénában 2018. június 27-én (Fotó: Europress/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.