– Nem helyes, hogy Magyarország milliárdokat költ el a 2024-es Eb-re, és ennek kiadásai már most is jelentkeznek, miközben sok ezer gyermek és utánpótlás-versenyző veszíti el hosszú hónapokra a sportolási lehetőségét a magas energiaárak miatt – mondta Kocsis Máté a Nemzeti Sportnak adott interjúban.
Ez alapján is világos, hogy nem a társrendezőkkel, nem is az európai szövetséggel, az EHF-fel gyűlt meg a bajunk, a magyar szövetség, Magyarország önként, a takarékoskodás jegyében dönt így.
– A kézilabda Eb ezekben az időkben luxuscikk. Tudomásul kell vennünk, hogy amikor a 2024-es női tornát megpályáztuk és elnyertük, még nem volt sem háború, sem szankciók, sem energiaválság, és nem voltak az ebből eredő pénzügyi nehézségek sem – tette hozzá a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke.
A 2024-es női Európa-bajnokság helyszínéről 2020 januárjában, az EHF stockholmi kongresszusán döntöttek. Oroszország pályázata az első fordulóban kiesett. A második fordulóban Ausztria, Magyarország és Svájc közösen a szavazatok 57 százalékát kapta, amivel megelőzte Csehország, Lengyelország és Szlovákia pályázatát. Az eredeti tervek szerint a csoportmérkőzéseket Budapesten, Debrecenben, az ausztriai Innsbruckban, a svájci Bázelben, a középdöntőket Budapesten és Debrecenben, az elődöntőket és a helyosztókat a magyar fővárosban rendeznék.
Az még nem teljesen egyértelmű, hogy Magyarország teljesen kihátrál-e a kontinensviadal rendezéséből, vagy az eredetileg tervezett szerepét csökkentené csupán,
mindenesetre az üzenet világos, s minden bizonnyal nemcsak a kézilabdára, hanem az egész magyar sportra nézve: spórolni kell.
Érdemes közbevetni, hogy 2020 elején, egy hónappal az EHF közgyűlése után, februárban, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) februári kongresszusán Magyarország a 2027-es – olimpiai kvalifikációs – női világbajnokság rendezésének a jogát is elnyerte, méghozzá egyedül. Kocsis Máté arról nem beszélt, hogy a jelenlegi döntés befolyásolja-e eme torna megrendezését.
Ma vb-rajt Dél-Korea ellen A magyar férfiválogatott ma megkezdi szereplését a lengyel–svéd közös rendezésű világbajnokságon. Chema Rodríguez egyettese a D csoportban ma 18.00-tól a Koreai Köztársasággal találkozik, szombaton Izland, hétfőn pedig Portugália lesz az ellenfele egyaránt 20.30-tól. |
Kocsis Máté nem tart különösebb, fájdalmas retorziótól az EHF részéről. Úgy fogalmazott, a döntés ugyan szokatlan, de nem példátlan, felidézte, hogy a 2020-as női Eb-től a norvégok fél hónappal a kezdés előtt álltak el, így a rendezés egyedül a dánokra maradt.