Vonat húz el a kispadok mögött futó sínen, az ablakok tövig lehúzva. A pálya szélén csak néhány fa szűk árnyéka nyújt menedéket. Az alkalmazás szerint harminckét fok van, a hőérzet harmincnyolc. Álldogálni is izzasztó a falusi futball jellegzetes korlátján kívül, belül meg egy srác a válogatott tízes mezében sprintel a labda után, mintha az élete múlna rajta. Hosszú a passz. Előttem egy fűben ülő fiú felharsan: – Mi folyik itt, Gyöngyösön! – Sovány, meztelen mellkasán a táborozó gyerekek nélkülözhetetlen kelléke, egy nyakba akasztható neonzöld pénztárca csüng. Nagyszájú kölyök, az látszik, törődő hangon csitítják. – Tudod, hol van Gyöngyös? Hát honnan jöttél? – kérdezik tőle. – A cigánytelepről – hangzik az önkéntelen válasz. S beleolvad a tikkasztó balatonszemesi délutánba.
Futballmérkőzésre jöttünk, az U15-ös fiúkból álló Fete-válogatott története során először lép pályára, az ellenfél a helyi, Somogy vármegyei másodosztályban szereplő Dél-Balaton FC korosztályos csapata. A Fete a Felzárkózó települések program rövidítése, amelyet a magyar kormány indított 2019-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és több más karitatív szervezet együttműködésével. Célja hazánk háromszáz legszegényebb településének felzárkóztatása, s ebben a futball az egyik fontos eszköz.
Apa, anya a gyerek szeme láttára drogozik
A misszió 2011-re vezethető vissza, Maka István ekkor kezdte megszervezni a monori romák telepi csapatát.
– A tanodában dolgoztam, és híre ment, hogy futballoztam – eleveníti fel Maka István, aki az NB II-ben és a romaválogatottban is játszott.
– Elkezdtek odajönni hozzám a problémásnak tartott srácok, hogy focizzak velük, nézzem meg, mit tudnak. A játék segített kirántani őket a világból, amely természeténél fogva a mélybe ránt.
Mennyire mélybe?
Az egyik legnagyobb probléma a drog, tudjuk meg a felzárkóztatás motorjaként működő Jelenlét Misszió felelős vezetőjétől, Kiss Dávidtól. – Kétszáz forint egy szál herbálos cigaretta, és sokszor fogalmunk sincs, mit tartalmaz, az orvosok is tehetetlenek – teszi hozzá. – Tönkreteszi a szervezetet és azt is, ami azon túl van: az embert. Apa, anya sokszor a gyerek szeme láttára drogozik, sajnos sok ilyet látunk, gyakran innen indul a munka. Muszáj célt adni, ez az egyetlen út, mert a semmittevésnél semmi sem rosszabb és semmi sem veszélyesebb.
A többség életében először látta a Balatont
Harminchárom szegény település összesen százötven hátrányos helyzetű gyermeke vesz részt az olimpiára utaló Ötrégiós játékok névre keresztelt négynapos sporttáborban. Többségük most először látja a Balatont. Sokan először lépték át a falujuk határait. Kinyílik a világ a Pillangó Gyermeküdülőben. Pattog a pingponglabda, a lábamhoz gurul az eltévesztett ütés után. Odaszalad egy fiú érte, s hangosan mondja: – Elnézést!
Kitűnnek a Fete-csapat tagjai, akik egyelőre a magyar labdarúgó-válogatott zöld edzőpólójában feszítenek. Egyikük a lépcsőn ül, mellette vizeletminta steril műanyag pohárban. Szűrővizsgálatra vár a mobil orvosi rendelő előtt. Bemutatkozunk, Lakatos György a Heves megyei Tarnabodról, erős, határozott kézfogás. Ő a csapatkapitány. Nemrég próbajátékra hívta a Diósgyőr. Minden áldott nap hajnalban kelt, tanítás előtt és után is edzett, hogy felkészült legyen. Egyszer már visszautasították egy hasonló lehetőség végén. Még egyszer nem fordulhat elő.
Gyuri vezeti pályára a Fete-válogatottat Balatonszemesen. Már fél órával a kezdés előtt intenzíven melegítenek a tűző napon. Az ellenfél öt perccel a kezdő sípszó előtt sétál ki az öltözőből. A fetések kört alkotva összekapaszkodnak, mint a nagyok. Gyuri kiáltva kérdezi: – Kik vagyunk? – Válogatottak! – harsogják a többiek. – Legyetek méltók hozzá – vágja rá kissé elcsukló hangon.
Úgy érezhették, hogy végre lettek valakik
A fetések immáron a magyar nemzeti csapat meggypiros mezét viselik, hasonlót, mint amiben Szoboszlai Dominik és társai egy nappal korábban legyőzték Litvániát közel hatvanezer néző előtt a Puskás Arénában Európa-bajnoki selejtezőn. A fiúk szerelését a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ajánlotta fel, amely támogatja a Fete futballprogramját, már több mint harminc pályát épített az érintett településeken.
– Rendes levélben, borítékban kapták meg a máltai stábtól a válogatottmeghívót, ami után büszkén jártak-keltek. Többé nem a kis lenézett Kolompár Pistikék voltak, hanem azt érezték, hogy lettek valakik – emeli ki Kiss Dávid. – Az egyik edzőtábort az MLSZ telki központjában tarthattuk, ahol ugyanazokban a szobákban aludhattak, mint Szoboszlaiék, ugyanazt ehették, amit Szoboszlaiék. A sikerélménynek leírhatatlan jelentősége van.
Idő és türelem kell a fejlődéshez. A balatonszemesi tábor százötven gyerekére ötven segítő jut. Ott kell állni minden ajtóban, muszáj folyton példát mutatni. – Legalább két generáció szükséges a változáshoz – mutat rá Dávid. – Ebben a világban sok gyereknek nem volt plüssmackója, aminek gyűrögethette a fülét, és máris nem úgy fejlődik a finommotorika. Van, hogy rendes padló sincs, amire le lehetne tenni egy babát mocorogni. Hogy most mi lesz a meccs eredménye, szinte mindegy. Az a siker, hogy képesek leülni egy asztalhoz beszélgetni, kapcsolatot teremtenek, kötődések, barátságok alakulnak ki. Vagy egyszerűen csak az, hogy megköszönik az ebédet.
Az első próbajáték után visszahívták
A tízes mezt viselő fiú nem ismer elveszett labdát. Dús, sötét haja a homlokára tapad az izzadságtól. Robbanékonysága szemet szúr, lövései veszélyesek. Két gólt szerez, a végére csatárból középső védő lesz, az edzői felelősséggel ruházzák fel. Szatmári Istvánnal, Baboskával már találkoztam két évvel ezelőtt a többségében romák lakta Tolna vármegyei Gyulajon. Már akkor kijelentette: – A legjobb akarok lenni Magyarországon és azon túl.
Akkor ugyanaz járt a fejemben, mint Líviának, a helyi iskolában takarítónőként dolgozó édesanyjának: jó, hogy edzésekre jár, mert addig sem csavarog, így van esélye kitanulni egy szakmát, és többre viheti, mint a szülei generációja. Baboska ennél nagyobbat álmodik. Két éve – be kell vallani – hitetlenkedve mosolyogtam a tervein, hiszen tízéves volt már, amikor elkezdett szervezett keretek között futballozni. A tűz ma is ott lobog a szemében, a tekintete elszánt. Próbajátékra hívta az MTK, amely visszarendelte második körre is. Szó szerint ugyanazt mondja, mint két éve: – A legjobb akarok lenni Magyarországon és azon túl.
Mintha a jövőbe látna, kétségek nélküli nyugalommal teszi hozzá: – Így lesz, így kell lennie. – Kérdésemre kiböki, a Real Madrid az álma. Újra mosolyoghatnék, de most már eszembe jutnak a drogkatlanokból kitörő Richarlisonok, a favelákból felemelkedő Antonyk, a menekülttáborokból csúcsra jutó Alphonso Daviesek. Ha nekik sikerült, akkor egy magyar cigánytelepről sem elérhetetlenek a csillagok. Baboskának és másnak sem.
A legszegényebb réteg veszik el
Maka István szerint a magyar labdarúgás sokat profitálhat a Fete felmenő futballrendszeréből, a szegény településeket kiaknázatlan kincsesbányáknak tartja. Körülbelül ezer gyerek futballozik a jelenleg 178 aktív Fete-településen, közülük választották ki a huszonkét legjobbat, akik a Dél-Balaton FC ellen játszhatnak.
– Ahhoz, hogy egy gyerek a normál úton, rendes klubnál elkezdhessen futballozni, valakinek el kell vinnie edzésre, meccsekre, támogatnia kell. Ezt jellemzően a felső- és középosztálybeli családok tehetik meg, míg a legszegényebb réteg elveszik. Már tíz éve azon dolgozom, hogy nekik esélyt teremtsünk. Esélyt, ami egyben kiutat is jelent – fogalmaz Maka István.
Dél-Balaton FC–Fete-válogatott 3-3. Szimbolikus, hogy a fetések háromszor kerülnek hátrányba és háromszor egyenlítenek. Felállnak, ezen a meccsen mindig felállnak. A futball tartást ad nekik. Itt nincsenek egyedül. Csapatban nemcsak boldogulni, a nehézségeken túljutni is sokkal egyszerűbb. Hason csúszva ünneplik a döntetlent. Észre sem veszik, hogy az igazi eredményt nap mint nap, labda nélkül érik el.
Borítókép: Összekapaszkodnak a Fete-válogatott tagjai, akik csapatként a nehézségeken is könnyebben túljutnak (Fotó: Kurucz Árpád)
