A magyar kézilabda-válogatott bátran, elszántan állt bele a Németország elleni mérkőzésbe, amelyen győzelem esetén az elődöntő kivívásától karnyújtásnyira került volna. Sajnos a második félidőre elfogyott az erő, a németek felülkerekedtek és végül 35-28-ra nyertek. Ezzel a magyar válogatott a reális esélyét elvesztette a négy közé jutásra, de matematikailag még nem zárhatjuk ki ezt a bravúrt.
Ehhez három feltételnek kellene együttesen teljesülnie az utolsó csoportfordulóban:
- a mieink legyőzik a franciákat
- az osztrákok kikapnak az izlandiaktól
- a németek pedig a horvátoktól.
Csak megismételhetjük, amit a német meccs tudósításában írtunk: nem lehetetlen, de kevéssé valószínű, az sokkal inkább, hogy a magyar válogatott a csoport negyedik helyén köt ki.
Vagy a harmadikon. Ami akkor is elérhető, ha kikapunk a franciáktól. A harmadik helyhez az kell, hogy Izland győzze le Ausztriát, akkor e két csapattal együtt négy ponttal zárnánk, a körbeverésben a jobb gólkülönbség számít, ami nekünk plusz hét, tehát Izlandnak tizenöt góllal kéne nyernie, hogy elénk kerüljön.
A csoport harmadik helyének nincs gyakorlati jelentősége, olimpiai kvóta sem jár érte, mégis dicsőség, avagy jutalom, hogy játszhatnánk az ötödik helyért, hiszen a hetedikért már nincs helyosztó az Európa-bajnokságon.
Szétlőttek minket a németek...
A magyar játékosok egytől egyig kertelés nélkül, őszintén értékelték a vereség. Bodó Richárd például így:
– Jól kezdtünk, de a vége nem lett szép, szétlőttek minket a németek.
Ancsin Gábor is önkritikus volt:
– A védekezésünk már az első félidőben sem működött, a másodikra a támadójáték is szétesett. Sok technikai hibát vétettünk, amit ilyen szintű csapat ellen nem engedhetünk meg magunknak.
Lékai Máté pedig, ha van ilyen, aforizmát fogalmazott meg vereségre szabva:
– Ezek is mi vagyunk, sajnos.
Ha az vigaszt jelent, éppen ezekért az egyenes szavakért nyeri el sokak rokonszenvét a magyar férfikézilabda-válogatott.