Toni Kroos tavaly hullámvasútra ültette a német szurkolókat. Februárban megörvendeztette őket azzal, hogy bejelentette, visszatér a válogatottba, majd májusban azzal rukkolt elő, hogy a nyári Európa-bajnokság lesz az utolsó tornája – nemcsak a válogatottban, hanem a pályafutása során is. A 34 éves klasszis alapembernek számított a Real Madridnál, a spanyolok kérlelték, hogy folytassa a játékot, de ő másképp döntött.
„Boldog és büszke vagyok, hogy megtaláltam a megfelelő időpontot a döntésem meghozatalára és egyedül választhattam. Mindig is azt szerettem volna, hogy a karrierem csúcsán fejezzem be. Mostantól csak egy gondolat vezérel: a tizenötödik!” – írta akkor a középpályás.
A gondolatból aztán valóság lett, a királyi gárda megnyerte a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-döntőt, Kroos így hatszoros BL-győztesként (egyet a Bayern München játékosaként nyert), négyszeres spanyol, illetve háromszoros német bajnokként és persze világbajnokként (2014) vonult vissza. A búcsúját vélhetően nem így tervezte, mert Spanyolország megállította őket a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, Németország így már a negyeddöntőben kiesett. Kroosnak mindenesetre van mivel büszkélkednie.
A Real két korábbi kiválósága is befejezte
A Real Madridtól 2017-ben távozott Pepe is szép eredménysorral büszkélkedik. A kemény védő tíz évet húzott le a spanyol fővárosban, és ez idő alatt háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, háromszor a La Ligát, és Portóval négyszeres portugál bajnoknak is mondhatja magát. És persze Európa-bajnoknak, Portugália 2016-ban lett a kontinens legjobbja.
Pepe a Real Madrid után a Besiktast erősítette, majd visszatért hazájába, és 2024 augusztusában, a Porto játékosaként zárta le a pályafutását.

Pepénél nem nehéz fiatalabb visszavonulókat találni, hiszen a veterán 41 éves koráig futkározott a gyepen, de Raphael Varane még Kroosnál is fiatalabb volt a búcsú idején, mindössze 31 éves. A francia védő makacs térdsérülése miatt adta fel karrierjét, utolsó csapatában, az olasz Comóban csak egy meccs, 23 játékperc jutott neki, mielőtt kidőlt volna a sorból.