
Persze, azt mindenki tudta, hogy sem Helif, sem Lin beleegyezése nélkül nem adható ki a tesztek eredménye, ráadásul a két bokszoló, valamint azok olimpiai bizottsága azonnal perrel fenyegetőzött, ha ennek ellenére kikerülnek az eredmények. Hírek persze elkezdtek jönni arról, mi is lehet ezekben az eredményekben. Előbb bokszlegendánk, Kovács Kokó István árulta el, hogy tudja, mi áll ezekben a dokumentumokban, így az ő szemében Helif és Lin egy csaló. Aztán következett magának Helifnek az edzője, aki azt nyilatkozta, hogy tanítványa igencsak megdöbbent azon, hogy biológiailag nem biztos, hogy nő. Az IBA orosz elnöke pedig egy sajtótájékoztatón elmondta, azonnal nyilvánosságra hozzák a tesztek eredményét, ha az érintettek ehhez hozzájárulnak. Nos, erre eddig sem Helif, sem Lin részéről nem érkezett válasz, ugyanakkor előbbit Algériában, utóbbit Tajvanon nemzeti hősként ünneplik, miután természetesen megnyerték az olimpiát mindketten.
Ezek után senki sem csodálkozhat azon, hogy az IBA bejelentette, hogy a nők egészségének figyelembevételével sem Helif, sem Lin nem indulhat az általuk szervezett világbajnokságokon: sem 2024-ben Asztanában, sem pedig 2025-ben Belgrádban. Nyilvánvaló volt, hogy a World Boxing megpróbálja a saját javára fordítani a botrányt, és nem véletlen, hogy az olimpiát követően azonnal bejelentette, hogy Tajvan – Pakisztán, Bhután, a Fidzsi-szigetek és Ecuador mellett – csatlakozott a WB-hez, amelynek immár – mind az öt kontinenst reprezentáló – 42 nemzeti szövetség a tagja. Természetesen immár Algéria is jelezte, kandidál a tagságért.
– Nagyon örülök, hogy Tajvant, Pakisztánt, Bhutánt, a Fidzsi-szigeteket és Ecuadort már a World Boxingban üdvözölhetem, és alig várom, hogy mindegyikükkel szorosan együttműködhessünk annak érdekében, hogy az ökölvívás továbbra is az olimpiai mozgalom középpontjában maradjon. Nagy az elkötelezettség a változásokra a nemzetközi ökölvívásban, és sok nemzeti szövetség ma már elismeri, hogy az egyetlen módja annak, hogy az ökölvívásnak legyen jövője az olimpiai mozgalomban, ha csatlakoznak a World Boxinghoz – mondta Boris van der Vorst, a World Boxing elnöke, aki hozzátette, a következő hetekben további tagsági bejelentések várhatók. Van der Vorst – csak az érdekesség kedvéért írjuk le – korábban az IBA elnökjelöltje volt, de elveszítette a választást.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!