Az előzőben a Paks, a zajló idényben pedig a Puskás Akadémia töltötte a téli szünetet az élen, ám ahogy tavaly, úgy idén is gyorsan átvette az első helyet a Ferencváros, a második tavaszi forduló előtt már a zöld-fehérek hátát nézte a mezőny. A címvédő előnye ugyanakkor csak egy pont, tehát a két csapat vasárnapi esti rangadója (18.00, tv: M4 Sport) után akár helyet is cserélhetnek a felek, ha a házigazda felcsútiak győznek.
A Puskás Akadémia a múlt hétvégén nagy lehetőséget szalasztott el, mert 1-0-ra veszített a Fehérvár otthonában. Ezt jól tudja Nagy Zsolt is.
– A pozitívumokra kell építkeznünk, és támadásban talán kicsivel többet kell mutatnunk (a Ferencváros ellen – a szerk.). Jobban kell akarnunk, mint az ellenfél – nyilatkozta a klubmédiának a magyar válogatott futballista, aki abban bízik, az idényben még nem fordult elő, hogy két rossz meccset játszott volna a Puskás Akadémia. – Ilyen ősz után félve jöhet hozzánk a Ferencváros. Bebizonyítottuk, hogy ha jól játszunk, egységes a csapat, mindenki dolgát meg tudjuk nehezíteni, ezért is vagyunk a tabella elején. Remélem, hogy a botlás után itthon győzni tudunk, és akkor kapaszkodhatunk fölfelé.
Nehéz mérkőzés és ferencvárosi győzelem?
Persze ehhez a Ferencvárosnak is lesz egy-két szava. Nemcsak a felcsútiak, a címvédő is megingott a legutóbbi fordulóban, döntetlent játszott otthon az MTK-val (0-0), majd az őszről pótolt meccséről, Zalagerszegről is csak egy ponttal távozott (2-2). A klub egykori játékosa, Vincze Ottó szerint a Fradi most megszakítja a nyeretlen szériát. Bár ezért vért kell majd izzadnia, hiszen mint mondja, a Puskás Akadémia középcsapatból meghatározó szereplő lett az NB I-ben Hornyák Zsolt kinevezése óta.
Egy-két éve még meglepetésnek számított, ha a Ferencváros nem mindig tudta legyőzni – főleg Felcsúton – a Puskás Akadémiát, ma már arról beszélünk, hogy ez egy olyan tényező, amellyel a Fradinak komolyabban kell foglalkozni. Most ez a derbi, a csúcstalálkozó. A Ferencváros nem igazán találja a fogást a Puskás Akadémián, ami Hornyák Zsolt taktikai felkészültségének köszönhető, ül a stratégiája a Fradi ellen. Nehéz mérkőzésre számítok, viszont, mint mindig, a Ferencváros győzelmére. Ezért viszont keményen meg kell küzdenie a zöld-fehéreknek, nehéz összecsapás lesz
– mondta a Ripostnak Vincze Ottó.
Utóbbi nem jelentene meglepetést. A két fél szeptemberi összecsapásától eltekintve, amelyet 3-0-ra megnyert otthon a Ferencváros, egymást követték a döntetlenek ezeken a meccseken, esetleg egy-egy gól döntött valamelyik csapat javára. A Fradi legutóbb 2022 októberében tudta idegenben legyőzni a Puskás Akadémiát, akkor 4-2 volt a végeredmény. Robbie Keane szerint játékosoknak a legjobbjukat kell nyújtaniuk, hogy ezt sikerüljön megismételni.
– Ez egy roppant nehéz mérkőzés lesz, két jó csapat összecsapása. Hosszú idő után szerdán, a ZTE elleni meccs végén újra a tabella élére álltunk. Idegenben, a Puskás pályáján is nagy intenzitással szeretnénk játszani, a játékosoknak is maximális koncentrációra lesz szükség, mert az ellenfél játékosai is magas szintet képviselnek – állapította meg a Ferencváros vezetőedzője.
Varga Barnabás helyettesei készen állnak
A Zalaegerszeg elleni szerdai döntetlen idején több ferencvárosi játékos is betegséggel küzdött, de Keane a vasárnapi rangadó előtt jó hírekkel szolgált.
– Nehéz a helyzet, de ezt a szituációt kell megoldanunk, a csapat készen áll a vasárnapi mérkőzésre. A betegségek miatt nem volt egyszerű a felkészülés a vasárnapi meccsre, de sok labdarúgó, akik nem játszhattak a ZTE ellen, például Cebrail Makreckis, Alekszandar Pesics és Matheus Saldanha is visszatért a pályára.