Emily Vogel ugyanakkor kijelentette, fokozatosan szokik össze a csapat az új edzővel, de biztos abban, hogy már a második fordulóban javítani fognak a másik fő rivális, a CSM Bucuresti otthonában.
– Nem volt sok különbség a két csapat között a meccsen. Kétszer is visszajöttünk négygólos hátrányból, szóval szomorú vagyok, hogy nem tudtuk megfordítani a meccset. De ez csak az első meccs volt a csoportban, hosszú a szezon, remélhetőleg jövő héten megszerezzük az első győzelmünket – fogalmazott az EHF oldalán az átlövő.

A dánok szerint teljesen megérdemelt győzelmet arattak Érden
Az Odense szakvezetője, Jakob Vestergaard szerint nagyon nehéz és magas színvonalú mérkőzést játszottak a Fradi ellen. Úgy vélte a találkozó után, hogy
mindkét csapat küszködött védekezésben, sok gól esett, de Jesper Jensenhez hasonlóan kiemelte, mennyire jól működött a hét hat elleni támadójátékuk.
Hozzátette, kicsit más kézilabdát játszottak, mint az előző idényben, és nagyon fontos volt, hogy idegenben nyerjenek egy olyan jó csapat ellen, mint a Ferencváros.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!