Németh András vesztésre áll a csatárversenyben a Puskás Akadémiánál, Hornyák Zsolt sem bízik benne

Németh András nagy reményekkel érkezett vissza Magyarországra. A 22 éves támadó két és fél éves gólínségét a felkészülés alatt megtörte, de a gátat ez sem szakította át. Hornyák Zsolt az utóbbi három NB I-es mérkőzésen nem cserélte be Némethet, az eddigi 140 játékperce alatt pedig a kaput sem találta el az első osztályban. Németh András a válogatott meghívóról álmodik, de ettől messze van. Pedig az utat már többen kitaposták, legutóbb Lukács Dániel.

2025. 09. 12. 4:55
Németh András egyelőre nem tudta beverekedni magát a Puskás Akadémia kezdőjébe
Németh András egyelőre nem tudta beverekedni magát a Puskás Akadémia kezdőjébe Fotó: Vasvári Tamás Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csatárverseny van a Puskás Akadémiánál. Nyáron Lamine Colley mellé érkezett Kecskemétről Lukács Dániel, Hamburgból Németh András és az NB II gólkirálya, Nagy Zoárd. Egyikük szeptemberben már válogatott meghívót kapott, ami mindhármuk álma. Lukács berobbant – hat meccsen négy gól –, ezt Marco Rossi is észrevette. De mi történt közben Németh Andrással, aki az elmúlt három meccsen már csak a kispadot koptatta? S mindeközben hogyan áll Nagy Zoárd felépülése, aki az elmúlt hetekben Hornyák Zsolt vezetőedzőtől hamarabb kap lehetőséget, mint a 22 éves, négyszeres válogatott Németh.

Németh András hosszas gólcsendje itt tört meg a Puskás Akadémia felkészülése során
Németh András hosszas gólcsendje itt tört meg a Puskás Akadémia felkészülése során (Fotó: Puskásakadémia.hu)

Németh András hányatott sorsa, a németországi évek, és ami mögötte van

Sokan viccnek tartották, hogy a 22 éves támadó 2023. feburár 11-e óta közel két és fél évig nem rúgott gólt. A példátlan gólínség a PAFC felkészülése alatt az osztrák Austria Salzburg ellen tört meg, amikor csereként beállva gólt lőtt, sőt, duplázott is! Nem akarjuk a múltat sokáig hánytorgatni, de erre a bizonyos 29 hónapra kicsit térjünk még vissza. Önmagában sokatmondó lehet, ha egy támadó ennyi ideig nem rúg gólt, az önbizalmát teljesen elveszítheti, ami a csatároknál egyet jelent a teljes visszaeséssel – nemzetközi példa: a Liverpooltól nyáron távozó Darwin Núnez. Nemhogy az edző nem bízik benne, hanem egy idő után már a játékos sem hiszi, hogy ezen a szinten képes játszani. Németh sok kritikát kapott a balul sült időszak miatt, ugyanakkor a hamburgi edzője, Steffen Baumgart is elmondta, érdemes megnézni a játékperceit ebben az időszakban:

  • 2022/23-as idény a Hamburgnál (német másodosztály): 11 bajnoki mérkőzésen 2 gól; 129 játékperc (átlagosan 11 perc). Ekkor Rossi be is hívta Némethet a válogatottba, ugyanakkor sejthető volt, hogy nem fenntartható ez a minta, hogy 64 percenként gólt rúgjon ilyen kevés lehetőség mellett.
  • 2023/24-es idény a Hamburgnál: 28 bajnokin 0 gól, 3 Német Kupa-meccsen 1 gólpassz; 761 játékperc (átlagosan 24,5 perc). Németh elvétve kapott lehetőséget, jobbára a hajrában, vesztes állásnál. Rossi utoljára 2023 novemberében hívta be a válogatottba, figyelmeztette, csapatot kell váltania.
  • 2024/25-ös idény, kölcsönben a Münsternél, szintén német másodosztály: 20 bajnokin, három gólpassz, egy kupameccsen egy gólpassz; 1061 játékperc (átlagosan 50 perc). Az Eb-keretbe ez a teljesítmény már kevés volt. 

Így jutunk el 2025 nyaráig, amikor az NB I ezüstérmese, a Puskás Akadémia megvásárolta Németh játékjogát, a Transfermarkt adatai szerint 450 ezer euróért (az oldal a támadó piaci értékét félmillióra taksálja). Az átigazolás után a Nemzeti Sport készített interjút a támadóval, amelyben a klubváltás okairól beszélt. 

A Münster játéka csak nyomokban tartalmazott futballt, szinte kizárólag védekezett, ezért nem voltak helyzeteim. A feladataim többnyire a védekezésre korlátozódtak, egyáltalán nem élveztem a futballt, ezért megfogadtam, ilyen csapatban soha többé nem fogok játszani. Hamburgba visszatérve azt mondták, kezemben a döntés, megyek vagy maradok, megpróbálhatok bekerülni a kezdőbe, ám a posztomon csak negyedik leszek a rangsorban.

Németh András a Puskás Akadémia egyetlen hazai Konferencialiga-mérkőzésén
Németh András a Puskás Akadémia egyetlen hazai Konferencialiga-mérkőzésén (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Hol vannak a lövések a támadótól?

Németh tehát a kölcsönév után a Hamburgban is a sor végére került. Az interjúban elmondta azt is, hogy ő választotta a Puskást, mert olyan csapatban szeretett volna játszani, amely „uralja a meccseit, támadófutballra törekszik, Európában szerepel és stabil a működése". S előzetesen mi volt a célja a támadónak? „Szeretnék sokat játszani, kiharcolni a helyemet a kezdőben, minél többször kapura lőni, nagyon hiányzik, hogy éles szituációban lövésre lendítsem a lábam..."

Sokatmondó szavak. Nézzük, hogy hat bajnoki után mindez mennyire sikerült Hornyák Zsolt együttesében.

  • Háromszor a kispadon, kétszer a kezdőben, egyszer csere. Összesen 140 játékperc
  • Egy gólpassz
  • Három lövés: kettő blokkolt, egy pedig a kaput el nem talált

Nos, nem éppen kecsegtető számok, a támadók egyik legfontosabb erénye, a lövésekkel a védelem folyamatosan pánikban tartása Németh játékból teljesen kikopott. Marco Rossi figyelmét ezzel még Németh aligha hívta fel. Főleg, hogy az utóbbi három bajnokin csak a kispadon ült. Hornyáknál abszolút elsőbbséget élvez a szintén nyáron érkező, a kecskeméti Lukács Dániel, aki már négygólos, a góllövőlistán a második – Rossi be is válogatta szeptemberben. Németh önbizalmának pedig a ciprusi Arisz Limasszol elleni Konferencialiga-selejtező sem esett jól.

Az első mérkőzésen idegenben Németh kezdett – sokatmondó: a már említett Lukács és a már negyedi idényét kezdő Lamin Colley is a padon volt –, ugyanakkor 45 perc alatt a magyar támadó semmilyen veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára. Hornyák a félidőben lehozta, az őt váltó Colley pedig duplázott.

Németh András fizikai állapota is kérdés abból a szempontból, hogy január óta nem töltött 90 percet a pályán. A játékos persze tagadja, hogy bármilyen probléma lenne az állóképességével. Hétvégén a Felcsút a Vasas otthonában lép pályára a Magyar Kupában, ha Németh ott sem kap lehetőséget, akkor a 22 éves játékos karrierjének lejtmenete ki tudja, hogy hol fog megállni. 

Nagy Zoárd is a nyáron csatlakozott a felcsúti támadókülönítményhez
Nagy Zoárd is a nyáron csatlakozott a felcsúti támadókülönítményhez (Fotó: Puskásakadémia.hu)

Az NB II gólkirályának is nehezen indul a szezon Felcsúton

Nyáron a Puskás Akadémia támadófronton nagy bevásárlást tartott. Németh és Lukács mellett a kilences posztra érkezett Nagy Zoárd is, aki korábban az NB II-es fiókcsapat, a Csákvár játékosaként lett gólkirály 18 góllal. A 25 éves támadó korábban azzal került be a hírekbe, hogy a Csákvár csak a Barcelonának adja el a támadót, a marketinghúzás sikeres volt, a magyar sajtó sokat cikkezett erről, sokan a mai napig ezzel azonosítják be. Az erőcsatár szezonja is nehezen indult, miután rögtön egy sérüléssel kezdődött a felcsúti időszaka. Nagy a feol.hu-nak adott interjúban elmondta, a rehabilitáció jól sikerült, pár hét után újra a csapattal edzhetett. A korábban a megyei focit is megtapasztalt kilences a Balatonfüred ellen tért vissza az NB III-ban, egyből egy duplával, majd az első csapatnál az utóbbi két mérkőzésen csereként beállt – mindeközben Németh András ezt a kispadról nézte végig.

Nagy elmondta, hogy a célja nem lehet más, mint a válogatott meghívó. Lukács Dániel esete pedig jól mutatja, Felcsútról ez nem lehetetlen, a kezdőcsapat tagjaként kiemelkedő teljesítménnyel az olasz figyelmét fel lehet hívni. A támadók esetében ezalatt elsősorban a gólokat értve.

 Az út tehát adott. A kérdés, hogy Nagy Zoárd és Németh András a lehetőséggel mit fog kezdeni a következő hetekben, hónapokban. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.