Magyarország–Portugália 0-3. A végeredmény alapján roppant sima mérkőzés volt a négy évvel ezelőtt, a 2021-es Európa-bajnokságon játszott találkozó . Ám nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk rá, a magyar válogatott sokáig derekasan tartotta magát, a 84. percig 0-0 volt az állás, a mieink csak a hajrára omlottak össze. Marco Rossi kedden persze ennél jobb eredményt szeretne elérni.

A hétfői sajtótájékoztatón Marco Rossi előbb még az Írország elleni találkozót elevenítette fel, kitérve a játékvezető ténykedésére.
– A bírói döntések természetesen sok mindent befolyásoltak. Ráadásul Sallai Rolandot nélkülöznünk kell, sőt ne felejtsük el azt sem, hogy több játékosunk sárga lapot kapott, emiatt eltiltás veszélye fenyegeti őket.
A játékvezetők, akár csak a játékosok, meg kell, hogy értsék, mi forog kockán. Ezekkel a döntésekkel jelentősen befolyásolhatják egy csapat jövőbeli mérkőzéseit
– fogalmazott meg Rossi óvatos bírálatot a játékvezetőknek.
Milyen eredménnyel lenne elégedett Marco Rossi?
Marco Rossi nem kerülte meg a kérdést, kimondta, milyen eredménnyel lenne elégedett Portugália ellen.
– Nagyon örülnék a jó eredménynek, ami azt jelentené, hogy pontokkal mennénk haza. Meg kell próbálnunk nyerni, de minimum döntetlent kell elérnünk. Persze rengeteg nehézséggel állunk szemben. A legfontosabb az, hogy kihajtsák magukat a pályán, lélekkel játsszanak! – felelte Rossi, majd igyekezett a szurkolók kedvében járni, amikor hozzátette:
– Családok, kisgyerekek előtt fogunk játszani, azt szeretném, ha a lefújás után mosolyt látnék a szurkolók arcán.
Szükségtelen motiválni Portugália és Cristiano Ronaldo ellen
Marco Rossi szerint egy ilyen mérkőzés előtt nincs különösebb dolga a motivációval:
Ha egy futballistának lehetősége nyílik egy olyan csapat ellen pályára lépnie, amely tele van világklasszisokkal, ráadásul egy legenda, Cristiano Ronaldo is ott van, akkor ha a motivációja nincs rendben, rossz munkát választott, nem kellene a labdarúgással foglalkoznia.
Marco Rossi természetesen kitért Szoboszlai szerepére is: