A libamájon is múlhatott a budapesti labdarúgó BL-döntő elnyerése

Kevesen gondolnák azt, hogy a világ élsportjában mennyire kicsi dolgokon múlhatnak az igazán nagy döntések. Miközben az élsport folyamatosan a szórakoztatóipar részévé vált, és szinte teljesen eltűnt belőle a romantika, nem biztos, hogy csak a pénz dönti el a legfontosabb kérdéseket. Hanem az, hogy milyen fogadtatásban részesít egy ország néhány fontos sportvezetőt és milyen volt a hangulat a VIP-páholyban. A Hollandiában élő Rózsa Dóra, akit a nemzetközi sportvilág egyik legfontosabb háttéremberének nevezhetünk, olyan dolgokról mesélt, amiről nagyon kevesen tudnak.

Rózsa Dóra, aki olimpián, labdarúgó-világbajnokságon is dolgozott már Fotó: Mirkó István Forrás: MI

– Milyen lesz a 2034-es labdarúgó-világbajnokság Szaúd-Arábiában?
– Szerintem remekül megoldják ezt a feladatot - nyilatkozta lapunknak Rózsa Dóra. – Az anyagi hátterük megvan hozzá, ez nem is kérdés. Amiről fogalmuk sincs, azt megveszik, azaz pontosan úgy csinálnak, ahogy Katar tette 2022-ben. Megkeresik az adott területek legjobb szakembereit, szerződtetik őket, tanulnak tőlük. Ez mindenkinek a legjobb. 

Rózsa Dóra a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon a jegyértékesítésért felelt (Fotó: Yomiuri/Keita Iijima)

Rózsa Dóra tudását is megvásárolták

– Hogyan fogadja azokat a véleményeket, amelyek azért még mindig többségben vannak, és arról szólnak, hogy mit keres egy labdarúgó-világbajnokság Katarban vagy Szaúd-Arábiában?
– Miért ne rendezhetnének meg ezek az országok egy labdarúgó-világbajnokságot? Csak azért, mert nem olyan erős a válogatottjuk, mint mondjuk a franciáké? Öt éve járok különféle sporteseményekre Szaúd-Arábiába dolgozni. 

Ha esetleg az olaj elfogyna, akkor a szaúdiak ezeknek az eseményeknek a pozitív hatásában bízva arra gondolnak, hogy egy sikeres rendezés miként lendítheti fel az ország turizmusát.

Ezért szerveznek ezer meg ezer kongresszust, konferenciákat. Ezért hajtottak rá a nagy nemzetközi sportesemények rendezésére is. 

– A megveszekedett romantikusok szerint a szaúdi focivébé rendezés nem más, mint egy műesemény. Azaz a pénzen kívül semmi más nem érdekli őket. Ugyanezt mondták Katarra is.  
– Ez egyáltalán nem így van. Novemberben eljutottam egy szaúdi bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Tele volt a stadion. Igaz, Cristiano Ronaldo játszott ott éppen, de akkor is egymás nyakában lógtak az emberek. Szerintem Szaúd-Arábiában nagyon szeretik a labdarúgást. Tudják, hogy pénzen majdnem mindent meg lehet venni, egy dolgot nem: olyan futballcsapatot, amely világbajnok lehet. Ennek ellenére meg vannak őrülve a fociért. Ezért is tartom jó dolognak, hogy megkapták a rendezést. Mert pontosan ez az őrület az, ami arra sarkallja őket, hogy tökéletes legyen minden 2034-ben.

– A katari labdarúgó-vb, amelyen a FIFA felkérésére végig dolgozott, milyen emlékeket hív elő önből?
– Katar mindent megtett azért, hogy emlékezetes labdarúgó-világbajnokságot rendezzen, szerintem ez sikerült is neki. 2022-ben a FIFA jegyértékesítési menedzsereként dolgoztam a vébén. Nagyon jó emlékeim vannak, annak ellenére, hogy a munka rettenetesen feszített és megterhelő volt. A vb előtt a világ eléggé szkeptikusan ítélte meg a FIFA döntését, de utólag nem sok kritikát lehetett elmondani a katariak munkájáról.

– Ennek az lesz a vége, hogy a térség egyik országa, akár Katar, akár Szaúd-Arábia nyári olimpiát fog rendezni?
– Ebben szinte egészen biztosak lehetünk, mert mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő pályázatot adjanak be. 

Hogy megkapják-e, az más kérdés, de ha rajtuk múlik, nyári olimpiát fognak rendezni.

Abban talán ők sem vitatkoznának velem, hogy a külföldi szakemberek, az importált tudás nélkül nem lennének erre képesek. De ha csak ezen múlik az olimpia megrendezése, akkor ezt meg fogják oldani. Mert tisztában vannak azzal, kik a világ legjobb sportszakemberei és sport háttéremberei. Ha velük meg tudnak egyezni, nincs akadály. Amúgy mindent megcsinálnak, amit kell. Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban olyan metróhálózatot építettek, amire nehezen lehet szavakat találni. 

Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád, s az ott épült metró, ami már a 2034-es labdarúgó-világbajnokságra készült
(Fotó: AFP/Ludovic Marin)

Katar, Doha a 2022-es labdarúgó-világbajnokság miatt ugyanezt tette. A hatalmas ország tengerparti városában, Dzsiddában most építik, fejlesztik a metróhálózatot. Tudják, hogy a labdarúgó-világbajnokságot nem lehet megfelelő tömegközlekedés nélkül megrendezni. Abban az országban, ahol az emberek 95 százaléka amúgy autóval közlekedik.

– Nem érzi azt, hogy a nagy sportos világesemények rendezése egyre inkább egy szűk kör kezébe kerül? Elég csak megnézni a vizes-világbajnokságot. Amelyet – kis túlzással – vagy Budapest rendez meg vagy valamelyik ázsiai ország. A spanyoloknak, a hollandoknak, a svédeknek, de az amerikaiaknak sem jut eszükbe, hogy pályázzanak. Milyen üzenete van ennek?
– Ha már Hollandiát említette, évek óta ott élek, van némi rálátásom az ország sportéletére. Tudom, hogy meghökkentő lesz, amit most mondok, de Hollandiának nincs annyi, a vizes-világbajnoksághoz szükséges és modern uszodája, mint Budapestnek és Magyarországnak. Mivel erre ott nem akarnak költeni, nem pályáznak vizes-vb rendezésre. 

Uszodák helyett kerékpárutakat építenek. Emlékezetes történet, hogy 2019-ben Hollandia rendezte volna meg az Európa-játékokat, de négy évvel korábban visszalépett, mert rájött, hogy olyan horribilis kiadást jelentenének a játékok, amelyeket nem tudnának vállalni.

A Távol-Keleten, Kínában, vagy az Arab-öböl országaiban ilyen fel sem merülhet. Ebből a szempontból valóban egyre több ország gondolja meg, hogy megrendezzen-e egy-egy nagy sporteseményt. A hollandok visszalépése amúgy nem okozott nagy gondot, mert jött Fehéroroszország és Minszk boldogan lebonyolította az Európa-játékokat.

– Ön is azok közé a sportháttéremberek közé tartozik, akit a világon egyre jobban ismernek. Az idei labdarúgó-világbajnokságon is dolgozik majd?
– Nem hiszem, hogy az ismeretség fontos lenne, itt az elvégzett munka alapján kapunk újabb lehetőséget.  Nem valószínű, hogy megyek, mert Amerikában munkavállalói vízumot kell szereznie annak, aki dolgozni szeretne. Ezt pedig nem egyszerű megkapni. Elküldtem az önéletrajzomat, de nem kergetek hiú ábrándokat. Meg aztán itt van a májusi labdarúgó Bajnokok Ligája döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg. Igaz, ez csak egyetlen mérkőzés, de ennek a logisztikai csapatában dolgozni óriási kihívás és megtiszteltetés.

– Mit fog csinálni az idei BL-döntő kapcsán?
– Ezúttal nem a jegyértékesítésben dolgozom majd, hanem egy számomra teljesen új területen. Mobility a neve. Közlekedés, szállítás, logisztika – ez lesz az én feladatom. Minden, ami a stadionon kívül van, hozzám tartozik. Hogy jönnek be a szurkolók a reptérről a városba, hogy jutnak el a stadionba? Mi lesz a számtalan magángéppel érkező vendégek sorsa, az ő szállításukat hogyan oldjuk meg? 

Mi történik a lefújás után, amikor több tízezer ember nagyon rövid idő alatt hagyja el Magyarországot?

Izgalmas és komplex kérdések ezek, amelyen komoly csapat dolgozik. Ennek a csapatnak – amelyben nagyon sok szakember dolgozik – vagyok az egyik tagja. Folyamatosan tárgyalunk a repülőtérrel, amelynek a kapacitása nem végtelen. Beszélgetnünk kell a MÁV, a Volán és a BKK illetékeseivel, hogyan tudják megoldani ennyi ember mozgatását. Ráadásul a döntő előtt három héttel derül ki a két résztvevő csapat. Nagyon nem mindegy, hogy Angliából vagy Spanyolországból érkezik-e a döntő résztvevője vagy Münchenből. Ha ugyanis a Bayern München jutna be a fináléba, a drukkerek többsége autóbusszal érkezne. Most olyan dolgokról beszélünk, amelyeknek – látszólag – semmi közük nincs a gólokhoz vagy a szabadrúgásokhoz. Pedig a munkának ez a része a BL-döntő egyik legfontosabb háttéreleme. A mi feladatunk lesz a sokezer drukker eljuttatása a két szurkolói zónába. Nem lehet hibázni. Ezen a szombaton Budapesten és Magyarországon lesz a világ szeme.

– Az ön szeme meg csillog, ahogy erről beszél.
– Igen, mert egy több hónapos előkészítő munkában vehetek részt, egy óriási szervezői csapat tagja lehetek, közösen együttműködve az Magyar Labdarúgó-szövetséggel és az UEFA-val. Dolgozom, de tanulok is. Ezért is örülök, hogy ezt a feladatot osztották rám. Jöhettem volna megint az UEFA égisze alatt a jegyértékesítésre, de akkor összesen egy hetet tartott volna a munka. A mostani munka sokkal izgalmasabb. 

– Sosem zavarta, hogy mindig a háttérben kell maradnia? Hogy miközben rengeteget dolgozik, szinte senki sem tudja, mi tesz hozzá egy-egy esemény sikeres rendezéséhez?
– Egyáltalán nem. Az élsportból jöttem, valamikor triatlonversenyző voltam. A sportháttérmunkát is ott kezdtem el versenybíróként. 

Nem tettem mást, mint megtanultam a triatlonszervezés elég vaskos és bonyolult szabálykönyvét.

Aztán rájöttem arra, hogy azt a tudást, amit a triatlonban magamra szedtem, máshol is tudom kamatoztatni. Ezért mertem elvállalni olyan feladatokat, mint a szaúdi kerékpáros körverseny szervezése. Hiszen a triatlonban ott a kerékpár. 

Három hét a Tour de France-on, elképesztő szakmai kihívás (Fotó: ASO)

Talán ennek is köszönhettem életem eddigi két legnagyobb sportlogisztikai feladatát, amit a világ legnagyobb kerékpáros körversenyén, a Tour de France-on végeztem. A logisztikai folyamatok és a szervezési háttér majdnem mindenhol ugyanaz. Az volt a jó, hogy elfogadták tőlem azokat a meglátásokat, amiket a triatlonból hoztam magammal.

– Mekkora élmény egymás után két évben is a Tour de France egyik háttérembereként dolgozni?
– Egyrészt hatalmas, másrészt soha sehol nem fáradtam el úgy, mint azon a két nyáron, amikor egy kamionban éltem egy hónapig. 

Mentünk, építettünk, bontottunk, egy priccsen aludtam, a kamion volt a konyhám, az irodám, a hálószobám, az életem.

Huszonegy szakasz, huszonegy célvonal, minden nap más város, sok ezer megtett kilométer. Elképesztő volt a terhelés, a felelősség, de az élmény is. Két év után felvettek valakit teljes munkaidőbe. Ez kicsit fájt, de ez válasz is az előbbi kérdésére. Cigány élet a miénk, amelyben szerteágazó kapcsolatrendszerre teszek szert. Ugyanakkor soha nem szerettem magam előre tolni. Jó nekem ott, a háttérben. Nekünk nem azzal kell foglalkozni, hogy az események anyagi háttérét megteremtsük, hanem azzal, hogy miután azt tető alá hozták, minden rendben menjen. Ez sem kevés. Nekem ez ad motivációt.

– 2023-ban a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon önkéntes nyugdíjasok virslit főztek és a svédek farsangi süteményét, a semlát kenegették az újságíróknak. Mindezt teljesen ingyen, csupa jófejségből tették. Olyan békebeli volt az egész. Akkor és ott jutott eszembe, hogy a nagy világesemények mennyire messzire kerültek ettől. 
– Azért még akad egy-egy ilyen, bár abban egyetértek, hogy egyre kevesebb. Pont ezért végzek önkéntes munkát négy éve az amszterdami maratonon. Az első tíz kilométeres szakaszt kell felügyelnem. Azon a felületen jelentkeztem önkéntesnek, ahol bárki más is megteheti. Amikor meglátták az önéletrajzomat, azonnal be akartak tenni a szervező bizottságba. Nemet mondtam, mert nem erre vágytam. 

Helyette kordont pakolok, szalagozok, a legegyszerűbb, mások szemében talán a legalantasabb munkát végzem, holott ebben semmi alantas nincs.

Egyszerűen jó ebben részt venni. Hajnali négykor kezdek, délután háromkor végzek. Nagyon szép dolog, hogy a BL-döntőn vagy olimpián dolgozhatok, de a lényeg nem az, mi van az önéletrajzomban, hanem az, hogy aki a pogácsasütést önként vállalta, az valóban megcsinálja, aki meg a szalagozást, az vegye ezt is komolyan. Arról nem beszélve, hogy az önkéntes munka során is folyamatosan tanulok. 

– Álkérdés, de egy BL-döntőn nem lenne elég a pogácsa és a Rákóczi-túrós a VIP-páholyban?
– Dehogy lenne elég.

– Pedig ez nem más, mint egy futballmérkőzés. Egy sportesemény. Nem étterem.
– Az UEFA és a FIFA komoly protokollszabályzatot ír elő.

– Értem, de ha nem lenne, mi lenne? Soha többet nem kapnánk meg egyetlen sportesemény rendezését sem csak azért, mert nem lazac és libamáj volt az asztalon?
– Nem nézne ki jól, mert azok, akiknek oda szabad bejárásuk van, ehhez vannak hozzászokva. A VIP azért él, lélegzik, működik, mert oda azok a vendégek mennek be, akik sok pénzt hoznak a sportágba. 

A VIP-páholy, ahol fontos kérdések dőlhetnek el
(Fotó: DPA/Robert Michael)

Ezért ki kell szolgálni őket. Régen is ki kellett szolgálni a sportvezetőket, a fontos embereket, legfeljebb nem volt ennyire látványos az egész. 

El nem tudná képzelni, milyen kis dolgokon múlhat az, hogy Budapest vagy Magyarország megkap-e egy következő sporteseményt.

Ez akár egy VIP-sátorban is eldőlhet. Ehhez még tegyük azt is hozzá, hogy a magyar vendégszeretet tényleg világhírű.

– Komolyan azon múlik egy nemzetközi sportesemény idehozatala, hogy milyen volt a libamáj?
– A magyar libamáj világhírű, akkor adjuk ezt a vendégeknek. Vagy gulyáslevest. Az, hogy Budapest 2026-ban a BL-döntőt megrendezheti, annak is köszönhető, hogy sikeresen rendeztük meg a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságot vagy később az Európa-liga döntőt. A nagy dolgok olykor a legkisebbeken múlnak vagy csúsznak el. Lehet, hogy éppen egy szépen szervírozott hidegtálon.

– Csak éppen az a minimális romantika, ami még létezik ebben az iparágban úgy tűnik el, mintha soha nem lett volna ott.
– Nem ez a tragikus, hanem az, ha egy szurkoló már nem tudja magának megengedni, hogy jegyet vegyen egy-egy eseményre. Vagy azért, mert nem jut hozzá – gondoljunk csak bele, az idei labdarúgó vb-re is sorsolással döntik el, kik mehetnek be és kik nem – vagy azért, mert anyagilag nem engedheti meg magának a jegyvásárlást. 

Szerintem ezek az igazi nagy problémái a világ elitsportjának.

Ám én sem vagyok vak. Látom, mekkora szórakoztatóipari konglomerátum lett az élsportból. Persze van ellenpélda is. A WTA teniszversenyének első napjaira lasszóval sem tudtunk nézőt fogni Szaúd-Arábiában. A végjátékra persze kijöttek, csak az elején kongott a stadion az ürességtől. Ez azonban egy olimpián vagy labdarúgó-világbajnokságon nem fordulhat elő. A budapesti BL-döntőről nem is beszélve, amit hiába rendez meg a magyar főváros, ha oda a magyar drukkerek közül csak nagyon kevesen tudnak majd bejutni. De abban is igaza van, hogy a profi sportból tényleg eltűnnek a régi szép, romantikus dolgok. Ugyanakkor a jó szervező azért néha igyekszik a lehetetlennel is megpróbálkozni, azaz valamit visszacsempészni a régi szép időkből. 

– A sportvilág nemzetközileg elismert háttérembereként mit szeretne még elérni?
– Nincs bakancslistám, de mindig nagyon szeretek magyarországi eseményeken dolgozni, annak ellenére, hogy Hollandiában élek férjemmel és három gyermekemmel. Magyar vagyok, innen indultam, bár a tapasztalataimat külföldön szerzem meg, a tudást nagyon szívesen osztom meg idehaza. 

A Tour de Hongrie is az az esemény, amelyen Rózsa Dóra dolgozott (Fotó: NurPhoto/Artur Widak)

Ezért is dolgoztam nagy örömmel a budapesti vizes-világbajnokságon, a Tour de Hongrie kerékpárosversenyen is és januári a Nemzeti Sport-gálán is. Amúgy nincsenek nagy álmaim.

Egy kis angyalföldi futóverseny megrendezése, ahol mindent te csinálsz, sokkal komplexebb feladat, mint három hét a Tour de France-on, ahol csak egy apró fogaskerék vagy a hatalmas gépezetben.

Egyszer gondoltam, hogy pályázok a Dakar-ralira, de lemondtam róla. Három hét a sivatagban, iszonyat megterhelő lehet. A legjobban a profi kerékpárversenyek szervezését szeretem, ezért is megyek hamarosan újra Szaúd-Arábiába, amit öt éve szervezek. 

– Sosem jut eszébe, hogy megéri-e mindaz, amit csinál?
– Elmesélek egy személyes történetet. A katari labdarúgó-világbajnokságon a portugálok Marokkóval játszottak a legjobb nyolc között. Mindenki azt hitte, hogy a Cristiano Ronaldo vezette portugál csapat simán nyer. Nem ez történt, az afrikaiak óriási meglepetésre kiütötték Portugáliát. A marokkói szurkolók elképesztő ünneplésbe kezdtek, olyan területre is bejutottak, ahová nem lett volna szabad. Én meg csak ültem egy sarokban és a telefonomat bámultam. Az egyik fiam éppen akkor nyert bronzérmet a holland korosztályos úszóbajnokságon. Én ugye Katarban dolgozom, ő boldogan hív, hogy sikerült az éremszerzés. 

Sírtam, hogy nem lehetek vele. Ott, abban a pillanatban az ünneplő marokkóiak között én voltam az egyetlen szomorú ember.

Ma már némi romantikával gondolok erre a pillanatra vissza, de akkor többször átfutott az agyamon, hogy mi az ára annak, amit én csinálok.

– Van olyan nap, amikor nem csinál semmit?
– Na, ez érdekes kérdés. Egy-egy projekt során van a tervezési és a kivitelezési időszak. Utóbbi az, amikor naponta három-négy óránál már nem alszol többet. Majd jön a lezárás, megírod a jelentést és bekerülsz abba az állapotba, amikor semmi sem történik. Elvileg ekkor kellene pihennem. Hazamegyek, s kitör rajtam egy olyan érzés, ami a depresszióhoz közeli állapothoz hasonlít. Hogy nem tudok mit csinálni, hogy feleslegesnek érzem magam. 

Ekkor kezdek takarítani, holott a gyerekeim és a férjem tökéletes rendben tartja a lakást.

Tehát nem kellene semmit tennem, de mégis nekiesnék a lakásnak, pedig a férjem állandóan azt mondja, hogy rend van, nem kell csinálnom semmit. Illetve dehogynem. Aludnom kellene. Olvastam egy tanulmányt, ebben írták le, hogy ha valaki heteken-hónapokon át kétszáz százalékon teljesített, akkor az képtelen egyik pillanatról a másikra lemenni a nullára. 

Rózsa Dóra Hollandiában él, de nagyon szívesen dolgozik a magyar rendezésű világeseményeken is (Fotó: Mirkó István)

Amíg bírom, csinálom. Tényleg örömmel teszem. Olyan csapatban dolgozom, ahol szót kell érteni mindenkivel. A svájcival, aki tíz perccel előbb ott van, az olasszal, aki félórát késik, 

az arabbal, aki semmi mást sem tud mondani, mint azt, hogy Inshallah,

azaz vagy megoldom holnap vagy az Isten (azaz Allah) oldja meg, ha éppen úgy akarja. Hallgatod ezt, közben meg az jár a fejedben, hogy a világ legjobb futballistája, Lionel Messi éppen arra a buszra vár, amivel kijön a vb-döntőre a stadionba és ott nem létezik Inshallah, azaz kizárt dolog, hogy az a busz késsen. Ezt nem látják az emberek. Csak Messi gólját. De jobb ez így.

– Képes lenne úgy eltölteni egy hetet, hogy nem veszi a kezébe az okostelefont?
– Butaphone-t kaphatok? Már csak azért is, hogy legalább a családom elérjen, ha valami baj történne. A viccet félretéve lennének elvonási tüneteim.

– Ez jó?
– Nem, de abban a világban, ahol mozgok, amiben dolgozom, nem lehet másképpen tenni. Ha nem akarsz kiesni a körforgásból, kapcsolatban kell maradnod. Ijesztő ez, tudom. 

Mégis megéri, mert ott vagy, amikor Szoboszlai Dominik óriási gólt lő, megéri, mert tudod, hogy az általad szervezett busz időben célba ért.

Átéled, hogy Kós Hubert Budapesten úszik és nyer világbajnokságot, miközben tudod, hogy a háttérben mennyi mindent tettél azért, hogy ez a siker megszülethessen. Ez ad megnyugvást. Hiszen én is sportoltam, én is edzettem. Ezek a funkcionális területek, a háttérmunkák is ahhoz járulnak hozzá, hogy a sportolók az életük eredményét elérjék. De azért is megéri, ha csak annyit látsz, hogy a fontos döntéseket hozó nagyemberek elégedetten hagyják el Magyarországot, miután megették a libamájat.